A BMW az élre ugrott

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.04.07. 23:47
Címkék
Kimi Räikkönen és a BMW áll a Formula–1 két vb-pontversenyének élén. A svájci-német istálló először vezet, de a világbajnok finn sem szokta meg, hogy a tabella tetején legyen a neve.

Az idény harmadik futamán el múlt a szezonnyitót megnyerő Lewis Hamilton és a McLarenistálló dicsősége, az egyéni és a konstruktőr-világbajnoki pontversenyben is új az éllovas. Az egyéniben a világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen ugrott az első helyre, míg a csapatversenyben a BMW megelőzi a Ferrarit és a McLarent.

A Ferrari finn pilótája ugyan már világbajnok, de ez még csak a tizedik verseny, amely után a vb-pontverseny éllovasának mondhatja magát. Huzamosabb ideig csak 2003-ban tudta megőrizni első helyét, tavaly az idénynyitót követően és a Bahreini GP után állt az élen (utóbb Lewis Hamiltonnal és Fernando Alonsóval holtversenyben), majd az utolsó versenyen hódította el a trófeát. Az idén nem akarja az üldöző szerepét játszani.

„Nehéz volt a hétvége, nem tudtuk tökéletesen beállítani a kocsit. Ehhez képest a második hely nem rossz eredmény, a következő futamom jobb lesz – mosolygott a finn. – A legfontosabb, hogy az első három verseny után nekem van a legtöbb pontom. Reményeim szerint a következő viadalokon roppant erős leszek, s ezt az előnyt tovább növelem.”

Az idény első kettős győzelmét jegyezte a Ferrari, amely tavaly a nyolcadik nagydíjig, a Francia GP-ig várt a dupla sikerre. Két hete Malajziában már sikerülhetett volna ez az eredmény, de akkor Felipe Massa kicsúszott. A brazil ezúttal nem hibázott, Räikkönent is megelőzte.

„Az elmúlt hetek nehezen teltek, de vannak ilyen szakaszok az életben – filozofált a brazil. – A mai verseny is nehéz volt, tudtam, hogy ha hibázom, elveszítem a győzelmet, folyamatosan a fejemben motoszkált a malajziai kicsúszásom. Óriási megkönnyebbülés volt a kockás zászlót meglátni, többet nem gondolok a sepangi hibára.”

A Ferrarival nagy csatát vívott a BMW, amely átvette a vezetést a konstruktőr-vb-ben. Bár a Ferrari két, a McLaren egy győzelmet aratott, egyik istálló sem olyan kiegyensúlyozott, mint a müncheni. A Formula–1-es pontszámítás érdekessége, hogy az összesítésben a stabilitás vezethet sikerre. A 2004-es vb erre a bizonyíték, akkor a toronymagas első Ferrari mögött a Williams, a McLaren és a Renault is nyert futamot, a vb-2. hely viszont a BAR-é lett (más kérdés, hogy a hondások jobban örültek volna egy győzelemnek, mint az öszszetett második helynek).

„Egymás után másodszor álltam fel a dobogóra, ami nagyon jó érzés, de ha a második körben nem megyek át Vettel olaján, Kimi nem tud megelőzni, és az enyém a második hely – mondta Robert Kubica, aki lesodródott a pályáról. – A lényeg, hogy vezetjük a csapatvébét és hogy sorozatban érjük el a jó eredményeket.”

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája