Kétszer sült el Deivid lába

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.04.04. 00:59
Címkék
Amilyen rosszul kezdődött, olyan jól végződött a brazil Deivid számára a Chelsea elleni BL-negyeddöntő első felvonása: öngólját követően győzelemre vezette a Fenerbahcét. A szerb Mateja Kezsman pedig már arról beszél, hogy a soványka előny ellenére a törökök a fináléig menetelhetnek.

Kis túlzással bűnbakból lett hős Deivid, aki öngólja után szépségdíjas találattal javította hibáját a Chelsea ellen. A 29 éves támadó néhány kitérő után igazolt Törökországba: pályafutása elején több brazil csapatban is megfordult, majd a Bordeauxba igazolt, de egy idényt követően visszatért a Santosba. 2005-ben a Sportingban próbált szerencsét, majd egy évvel később 4.5 millió euró fejében került jelenlegi állomáshelyére, ahol igazán sikeres időszakon van túl.

Első idényében mutatott teljesítményével azonban még nem sikerült igazolnia, hogy jó vétel volt, és a vezetők állítólag már azt fontolgatták, szerződést bontanak vele. A 2007–2008-as évad viszont jól indult, a Kölnben 2–1-re megnyert török Szuperkupa-meccsen betalált a Besiktas kapujába, a Bajnokok Ligájában pedig rendkívül fontos gólokkal segítette a sárga-kék klubot, ezért most senki sem szomorkodik, hogy végül a csapatnál maradt.

A Hulknak becézett futballista az Internazionale ellen győztes gólt szerzett, Moszkvában a hajrában állította be a 2–2-s végeredményt, a Sevilla elleni nyolcaddöntő visszavágóján pedig két gólt szerzett, kiharcolva a tizenegyespárbajjal záruló hoszszabbítást.

A szerdai meccs viszont nem indult túl jól Deividnek, mert Florent Malouda beadása után a saját kapujába juttatta a labdát. A fordulás után az Angliában született Colin Kazim-Richards egyenlített, majd ezt követően jött Deivid, és bombagóllal engesztelte ki a török szurkolókat: a brazil jó 25 méterről különösebb nekifutás nélkül lőtt védhetetlenül a jobb felsőbe.

„Korai öngólom után mindenki azt hitte, hogy a nyomás miatt nem tudok majd a meccsre koncentrálni, de én sohasem adom fel. Biztosan tudtam, megvan bennem a kellő erő ahhoz, hogy feledtessem a hibámat, és szerencsére igazam lett. Elégedett vagyok, hogy végül győztes gólt szereztem, és megígérem, Angliában is mindent megteszek a győzelemért.”

A fentiekből is kiderül, hogy Deivid önbizalomban egyáltalán nem szenved hiányt, és gyengébb teljesítménye ellenére megalkuvást nem tűrő stílusával ezúttal is sokat segített együttesén.

A csatárként és támadó középpályásként is bevethető játékost edzője, Zico is a védelmébe vette.

„Ilyen eset bárkivel előfordulhat, és Deivid bizonyította, ezután is képes lendíteni a csapat játékán” – mondta a korábbi kiváló labdarúgó, majd arról is beszélt, együttesének az volt a fő gondja, hogy idegesen kezdte a mérkőzést, ráadásul a gól is megfogta.

Mateja Kezsman, aki korábban a londoniaknál is szerepelt, még Deividnél is magabiztosabban nyilatkozott: a szerb csatár szerint ha 2004-ben a Monaco képes volt bejutni a fináléba a Chelsea ellenében, akkor nekik is sikerülhet a negyeddöntőben.

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
18 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
45 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
2 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
3 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik