Elillanóban a remény

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.04.03. 02:04
Címkék
Valószínűleg kialakult a felsőházi rájátszás mezőnye a férfibajnokság első osztályában, miután kidőlt a sorból az odakerülésért eddig halvány eséllyel pályázó kilencedik helyezett együttes egyik alapembere, a liga hatodik legjobb lepattanózója.

Antonio Jefferson megsérült. Az Univer-Kecskemét brazil idegenlégiósa az egyik hétközi edzésen a lábához kapott, és a fővárosban elvégzett MRIvizsgálat részleges izomszakadást mutatott ki a vádlijában. Ez azt jelenti, hogy hetekbe, ha nem hónapokba telik, mire újra bevethető lesz, arról nem is beszélve, hogy egyéb, a vezetőség által nem részletezett problémát is találtak nála a doktorok, amelyet még vizsgálnak. Miközben szép lassan véget ér a férfibajnokság élvonalának alapszakasza.

„Megvárjuk, mit mond az orvos. Kórházban volt délelőtt is” – válaszolta Sörös Jenő kecskeméti klubelöljáró arra a kérdésre, hogy ezzel vajon megpecsételődött-e a légiós sorsa a csapatnál. Tulajdonképpen érthető, hogy nem hamarkodják el az idény végéig szóló szerződése felbontását, hiszen Jefferson egyike azon nagyon kevés külföldinek az Uniqa NB I A-csoportjában, aki valóban jó játékos. Sőt képességei alapján meccseket tud eldönteni – más kérdés, hogy ezt ritkán bizonyította.

Állítólag a mentalitása nem az igazi.

És eddig még így is ő az élvonal tizedik legjobbja az összes statisztikai mutatót tekintetbe vevő teljesítményindexek alapján, a lepattanózók listáján pedig még ennél is előkelőbb helyet foglal el: ott a hatodik. A 21-szeres válogatott erőcsatár egyébként nem először sérült meg az évad folyamán, ám eddig mindig hamar visszatért. Most azonban úgy tűnik, idő előtt véget ér pályafutása első európai idénye, és az Univer-Kecskemét lemondhat mecscsenként 18.4 pontról, valamint 8.3 pattanóról.

Talán öröm az ürömben, hogy Jefferson azon a poszton játszott, amelyen a cseresor legjobbja, a tavaly Szombathelyről szerződtetett Szabó Zsolt szerepel, aki így egy sorral előbbre léphet. Ám mivel arra még várni kell, hogy a 21 éves tehetség elérje Jefferson szintjét, egyértelműen tovább csökkent a csapat esélye a felsőházi rájátszásra, a legjobb nyolc közé kerülésre.

A tabella jelenlegi kilencedikjének ehhez mind a négy hátralévő mérkőzését meg kellene nyernie, és még ebben az esetben sem lehet biztos a dolgában, mert az ellenfelek eredményein is múlik az üdvösség.

Zsoldos András vezetőedző helye azonban nem függ a felsőházi részvételtől. Vele egy esztendeje hároméves szerződést kötött a vezetőség, és továbbra is élvezi a bizalmat, az azonban biztos, hogy a következő bajnokságra átalakul a keret. Minden bizonnyal erősödik, hiszen a támogatói kör a tavalyi tizedik hely után aligha lesz elégedett azzal, ha az idén újra az alsóházban köt ki a gárda.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
3 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
4 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
32 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
45 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
49 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik