Epizodistából lett végül ünnepelt hős

A magyar futballnak egy szeren cséje van: itt megállt az idő. Legalábbis a még kitartó szurkolókat figyelve megállapítható, a maszszívan meccsre járó emberek közül úgy nyolcszázan már régről ismerik egymást arcról, úgyhogy amíg ezeknek a fanatikusoknak bírja a szívük, nem maradnak teljesen üresen a stadionok székei. Más kérdés persze, hogy az „őskövületekben” is annyi keserűség halmozódott fel az utóbbi évtized során, hogy már a kezdés előtti beszélgetéseiket hallgatva minden, pályára lépő mai játékosnak elillanna az amúgy nem csekély önbizalma.

Olyasmiről pedig már nem is beszélnek, hogy a Vasas–Újpest hajdan rangadónak számított. Ám az összecsapás ma a különlegesen érdekes meccs titulusát is csak azzal érdemelhette ki, hogy a pályára küldött 22 játékos a bajnokságban és a Magyar Kupában mutatott gyenge futball miatt megtépázott edzői becsületekért hajthatott. Persze ezért még nem venne jegyet az ember az újkori bajnokikra, sőt miután nagy egyéniség stoplija sem szántja manapság a gyepet, a kifizetett forintok miatt különösképpen szomorúan szemlélheti a mai magyar focivalóságot.

A Vasas–Újpest mérkőzés első félideje – ha már a valóság… – szinte minősíthetetlen volt. Az angyalföldi szurkolók legfeljebb azzal vigasztalhatták magukat, hogy az övéik legalább felvillantottak valamit abból, amit a világon másutt szeretni való amatőr futballnak hívnak: féltucatnyi helyzetet ügyetlenkedtek el.

S ha már helyzet…

Jobb híján a meccset eldönteni hivatott két támadó – Sowunmi Thomas és Kovács Zoltán – játékának hatékonyságát elemezgettük (a Vasas csatárának „termése” három jó passz, négy lövés, két jó csel, négy rossz csel és három fejes; az újpestié: négy jó passz, nulla lövés, három jó csel, nyolc rossz csel és két fejes volt), de túl messzire végül nem juthattunk, mert egy harmadik, Tisza Tibor szerzett gólt, akiről pedig óra elteltével valaki azt állapította meg, hogy a talált tárgyak osztályán vehetné át a pályán elvesztegetett hatvanegynéhány percét.

Poénnak jó volt a megjegyzés, de a végszó úgy szólt: az epizodistából lett hős, aki a következőképpen kommentálta a maga szemszögéből a mérkőzést.

„Nagyon szeretem a kiélezett szituációkat, ezért is igazoltam Újpestre – mondta Tisza Tibor, aki, hogy a honi focivalóságnál maradjunk, nem tusolt le, mert a Fáy utcai vendégöltözőben csak hideg víz folyt a csapból… – A szabadrúgásomig nem nagyon volt lehetőségünk, de ilyen rossz talajú pályán nem is lehet szépen és hatékonyan játszani. Éreztem, hogy döntő lehet a szabadrúgás, koncentráltam, szerencsére bement. Sokat gyakorolom ezeket a lövéseket, éppen azért, hogy ilyen esetekben értékesíteni tudjam a helyzeteket.”

Tabella a 6. oldalon