Előnyben a kapitánynál a bukaresti csapat

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.04.02. 01:15
Címkék
A magyar női kézilabda-válogatott a bukaresti olimpiai selejtezőből Lengyelországot és Japánt legyőzve jutott tovább. Hajdu János szövetségi kapitány minden dicséretet megérdemlő együttese Romániától kikapott ugyan, ám toronymagas esélyes ellenfelét is megszorongatta.

A magyaroknak szinte kötele ző volt a továbbjutás kiharcolása, de a sportolók állítják, mindig a kötelező a legnehezebb. Ráadásul többször módosult a selejtezők csoportbeosztása, s ennek a bíróságon végződő tragikomikus cirkusznak a levét a magyarok is itták, mert nem Nimes-ben, hanem Bukarestben kellett lejátszaniuk a selejtezőt a lengyelek, a románok és Japán ellen.

A vetélytársak mindegyikével találkozott a volt kapitány, Németh András együttese a decemberi vb-n, s mivel a keret tagjainak többsége ott volt a világbajnokságon, Pálinger Katalinban és társaiban viszonylag friss emlékek maradtak a románokról, a lengyelekről és a japánokról.

,,A selejtező azonban új torna volt, új kihívásokkal, hatalmas téttel – mondta Hajdu János. – Az olimpiára öt hétig készülhetünk, s ennek a gyakorlásnak az eredményeként a hatba kerülhetünk Pekingben. Ezt várja tőlünk a szövetség vezérkara, de játékosaink nem titkolják, szeretnének ezen belül minél előrébb végezni.”

A játékosok kitették a szívüket a pályára. Javult a lányok védekezése, és a kapus együttműködése a védőfallal, de ezt tovább kell csiszolni. Az öszszes ellenfél tudja, hogy Görbicz Anitára és Tóth Tímeára külön is kell vigyázni, ezért érthető a kapitány azon törekvése, hogy a jobb oldal több szerepet kapjon támadásban. Nyilván változik a helyzet, ha újra szerepelhet Mehlmann Ibolya, mert lesz balkezes átlövője a csapatnak. A lerohanásokkal nem volt gond Bukarestben, és a felállt védőfallal szemben beváltak a valamelyest leegyszerűsített győri és újvárosi figurák.

Továbbra is a három világklasszis – Görbicz Anita, Pálinger Katalin, Tóth Tímea – köré lehetett építeni a csapatot, mert ők egyedül is képesek eldönteni egy-egy mérkőzést. Ugyanakkor – Hajdu kifejezésével élve – nemzetközi klaszszisok (Ferling Bernadett, Herr Orsolya, Hornyák Ágnes, Szűcs Gabriella, Vérten Orsolya) is kellettek a sikerhez, s persze azokról sem szabad elfeledkezni, akik ezúttal csak néhány percet tölthettek a pályán.

Mostantól új szakasz kezdődik a válogatott életében. Pekingre kell összeszedni és összekovácsolni a legjobbakat, akik közé visszatérhet Mehlmann Ibolya, Pigniczki Krisztina és Tomori Zsuzsa. A kapitány még Bukarestben bejelentette, hogy a továbbiakban újra a bővebb kerettel dolgozik, amely nyitott minden tehetség előtt, ugyanakkor abban eltökélt, hogy a Pekingbe utazók minimum 90 százaléka azok közül kerül ki, akik a román fővárosban a kvalifikációt kiharcolták.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája