Sixers-siker Bostonban

I. SZ.I. SZ.
2008.03.27. 00:32
Címkék

Otthon botlott meg a Bos ton Celtics az NBA legutóbbi játéknapján, a ligaelső az idény egyik meglepetéscsapatától, a Philadelphiától kapott ki 95–90-re. A hazaiak sima vezetése után a Philly 19–0-s rohammal került előnybe a negyedik negyedben. Az Andre Miller, Andre Iguodala páros által vezérelt Sixers az évad során először áll pozitív győzelem, vereség mérleggel (36, 35), és mivel egyre meggyőzőbben játszik, az a csapat lehet, amelyet a Keleti főcsoport első négy helyezettje mindenképpen el akar kerülni a rájátszás első körében. Mivel a Boston, Detroit, Orlando, Cleveland sorrend biztosnak tűnik, a Washington, Philadelphia, Toronto hármas között az 5–7. helyen kialakuló végeredményt figyelik lélegzet-visszafojtva a nagyok. A Gilbert Arenast visszaváró Wizards és a Sixers mellett a gyenge szériában lévő kanadai gárda főnyereménynek tűnik.

Persze a Detroit számára a hármas bármelyike ellen kötelező a továbbjutás, a Keleti főcsoportban évek óta a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó gárda a bajnoki cím egyik legnagyobb esélyese. Ezt bizonyította legutóbbi, Phoenix elleni diadalával (110–105) is, a Suns hétmeccses győzelmi sorozattal érkezett Michiganbe, de hosszabbítás után alulmaradt. Rick Adelman edző állt a Houston–Sacramento mérkőzés középpontjában, a Rockets által 108–100-ra megnyert meccs volt a 61 éves szakember 800. győzelme edzőként. Az 1998 és 2006 között a most legyőzött Kings élén 395 találkozót megnyerő tréner Pat Riley, Phil Jackson, Jerry Sloan, Don Nelson és George Karl után hatodikként jutott el a mérföldkőig.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
6 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
26 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
41 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2 órája