A szurkolók bosszút követelnek

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.03.27. 00:32
Címkék

Semleges helyszínen, Német országban ismétlődik meg a 2004-es Európa-bajnokság döntője, a Portugália–Görögország összecsapás: négy évvel ezelőtt a hellének Angelosz Hariszteasz találatával nagy meglepetésre legyőzték a házigazdákat (1–0), sőt már a csoportkörben is túljártak Luís Figóék eszén (2–1). A hazai pályán elveszített Eb-cím miatt a portugál válogatott most visszavágásra készül, a közönség pedig bosszút követel kedvenceitől. „A bosszú azért túlzás – mondta Simao Sabrosa, az Atlético Madrid játékosa, aki hatvanadik fellépésére készül a nemzeti tizenegyben. – Inkább azt akarjuk megmutatni, hogy jó formában vagyunk, és felül tudunk kerekedni a görögökön.”

Erre 1996 óta nem volt példa, akkor a portugálok barátságos meccsen győztek (1–0), az örökmérleg viszont kiegyenlített: négy-négy győzelem mellett négy alkalommal döntetlenre végeztek a felek. Először 1968-ban, világbajnoki selejtezőn mérkőztek meg, és bár a görögök Pireuszban 4:2-re nyertek, majd 2:2-es döntetlent értek el Portóban, végül – ellenfelükhöz hasonlóan – nem jutottak ki a mexikói tornára. Hat barátságos meccs mellett ezt követően csupán egy sorozatban találkoztak: az 1992-es Európa-bajnokság selejtezőjében megosztoztak a pontokon (Athénban 3–2, Lisszabonban 1–0 a házigazdának), így végül egyik csapat sem utazhatott Svédországba, a csoportból Hollandia lépett tovább.

Mivel a portugáliai Eb óta egyik kispadon sem történt változás, megismétlődik a Scolari–Rehhagel párharc is, amelyet a német szakvezető várhat nyugodtabban. Mellette szól, hogy a görög válogatott februári mérkőzéseiről hiányzó Jurkasz Szeitaridisz visszatérhet a csapatba, de előnyt kovácsolhat abból is, hogy a találkozót szülőhazájában rendezik meg, számíthat tehát honfitársai buzdítására. A tréner 1979–80-ban egyébként teljes szezont töltött el a düsseldorfi Fortunánál, a város stadionjában mégsem mozog majd otthonosan, hiszen a 2006-os világbajnokság előtt teljesen újjáépítették (más kérdés, hogy a város mégsem lett vbhelyszín).

A görög esélyeket növeli, egyben Luiz Felipe Scolari gondjait gyarapítja, hogy a Machester United két kiválósága, Cristiano Ronaldo és Nani lábsérülés miatt nem lehet ott a társaival. Távollétükben feltehetően Nuno Gomesre és Simaóra hárul majd a feladat, hogy feledtesse a szurkolókkal a négy évvel ezelőtti fiaskót, valamint a Görögország ellen négy találkozót számláló nyeretlenséget is.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
17 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
25 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
28 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
43 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
51 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
52 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
1 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája