A románok sem boldogok

ARDAY ATTILA, BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFARDAY ATTILA, BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.03.27. 00:32
Címkék
Lassan elcsendesednek a hullámok, amelyeket a női olimpiai selejtezőcsoportok eredeti beosztásának januári megváltoztatása, majd márciusi visszaállítása keltett, és a három csoportba sorolt 12 együttes öt napja már a régi-új ellenfelekkel péntektől vasárnapig vívandó csatákra készül. A magyarok Tatán gyakorolnak a bukaresti tornára.

Mivel megváltozott a női olim piai selejtezők csoportbeosztása, a magyar válogatott csütörtökön nem Nimes-be, hanem Bukarestbe utazik, s nem Franciaországgal és a Kongói Köztársasággal találkozik, hanem a románokkal és a lengyelekkel (Japán volt és maradt a magyarok csoportjának negyedik tagja). A módosításról a nemzetközi Sportdöntőbíróság határozott, mivel érvénytelenítette a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) határozatát, amely megsemmisítette a tavaly Almatiban rendezett ázsiai olimpiai selejtező végeredményét. Magyarán: a kazah fővárosban nem történt csalás, ezért szabályos és érvényes volt az ázsiai női olimpiai selejtező, amelynek győztese, Kazahsztán kvalifikált Pekingre. Így került a selejtező mezőnyébe Dél-Korea.

Az átszervezés, majd a csoportbeosztások visszaállítása fenekestül felforgatta a csapatok életét és felkészülését (a legnagyobb vesztes Spanyolország, amely a délkoreaiak visszatérésével kikerült a selejtező mezőnyéből). Prüszköltek a románok és a magyarok is, hiszen Gheorghe Tadici-ék egy hete még Horvátországot, Lengyelországot és Elefántcsontpartot várták Bukarestbe (nyilván könnyebb csoport, mint a mostani), Hajdu János pedig a franciák és a kongóiak feltérképezésére, meccseik elemzésére szánt soksok órát.

Okkal zsörtölődött a megnövekedett szakmai és szervezési gondok miatt Kiss István, az MKSZ elnöke és Sinka László főtitkár is, miközben Cristian Gatu, a házigazda román szövetség elnöke szinte ferobbant a dühtől. Az újságíróknak elmondta, úgy érzi, bolondot csináltak belőlük, mert szégyenletes és abnormális, ami történt, a horvátok játékereje meg sem közelíti a magyarokét, és Japán is más stílusban játszik, mint Elefántcsontpart. Ráadásul már elkészült a selejtező programfüzete, szétküldték a meghívókat is. Ezért nem csoda, hogy a románok tiltakoztak az IHF-nél, s legalább azt szerették volna elérni, hogy a csoport utolsó fordulójában a magyarokkal játsszanak (ez sem sikerült).

Sinka László arról is beszélt, hogy a változtatásnak nem csupán kellemetlen szakmai, hanem súlyos anyagi következményei is vannak, hiszen a szállásés repülőjegy-foglalásokat vissza kellett mondani, illetve meg kellett változtatni. „Ugyanezen okból kár érte a csapatot követni kívánó szurkolókat is, akiknek az MKSZ igyekszik segíteni – mondta a főtitkár. – A legfontosabb azonban, hogy a játékosok csak a felkészüléssel és a mérkőzésekkel foglalkozzanak. Nimes vagy Bukarest, a cél és a követelmény ugyanaz: Peking.”

Hajdu János szövetségi kapitány hozzáfűzte: hétfőtől szerdáig (a keretszűkítésig) újra Tatán edz a keret, és immár a lengyelekkel vívandó első meccsre összpontosít. Szamoránsky Piroska bokája a hétfői edzésen megsérült, ezért pihennie kell, s csak szerdán dől el, utazhat-e az FTC beállósa Bukarestbe. Pálinger Katalin sérült bokaszalagjai sokat javultak, a győri kapusfenomén biztosan szerepelhet a selejtezőn. A magyar keret egyetlen balkezes átlövőjének, Benyáts Beatrixnak a térdén egy kenőcstől allergiás panaszai támadtak. Hazatért Debrecenbe, de mivel gyorsan javult az állapota, kedden újra csatlakozott a kerethez, s mindenképpen ott akar lenni Bukarestben, majd Pekingben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik