Mellre vette, majd bebombázta

Vágólapra másolva!
2008.03.25. 07:04
Címkék

Tóth Balázs a nyáron igazolt a belga élvonalban szereplő Genk együtteséhez, és a 23szoros válogatott játékos hétről hétre jó teljesítményt nyújt csapatában, legutóbb gólt is szerzett a Mouscron ellen 3–1re megnyert bajnokin. A 26 éves középpályás a 89. percben volt eredményes egy rossz felszabadítást követően: a magyar légiós mellre vette a labdát, és 18 méterről hatalmas gólt vágott a bal felsőbe – 2–1-re alakítva a mérkőzés állását. A győzelem azért is értékes, mert a Genk legutóbb december 14én nyert.

Lassan véget ér az első idénye a belga bajnokságban; elégedett az eddigi teljesítményével?

Visszatekintve felemás érzések kavarognak bennem, van egy kis hiányérzetem. Egyrészt sikeres időszak volt, mert úgy gondolom, a rám bízott feladatokat jól oldottam meg, többször is a mezőny legjobbjának választottak, de olyan is előfordult, hogy más felállásban játszottunk, akkor viszont nem kaptam lehetőséget.

Tavaly még bajnoki címért versenyzett a gárda, most csak a kilencedik helyen áll.

Elég balszerencsésen kezdődött az idény, mivel az FK Sarajevo kiejtett minket a BL-selejtezőből. A tavaly pályára lépő játékosok azt mondták, hogy az elmúlt szezonban szinte minden összejött nekik, az összes lövésből gól született, sajnos most inkább az ellenkezője érvényes. A közelmúltban edzőváltás is volt, ilyenkor mindenki tiszta lappal indul, még jobban hajt a csapatba kerülésért, úgyhogy nagyon kemény időszak van mögöttem. Ám rendszeresen lehetőséget kaptam, és úgy érzem, jól megy a játék az utóbbi időben.

A válogatottnál ennek ellenére nem veszik számításba.

Még az ősszel volt egy bokasérülésem, ami miatt kihagytam két hetet, illetve egy válogatott mérkőzést. Azóta nem keresett senki, nem tudom, miért nem számolnak velem. Egy biztos: én továbbra is teszem a dolgomat…

Legfrissebb hírek

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
12 perce

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
34 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
1 órája

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
1 órája

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
1 órája

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
1 órája

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
1 órája

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik