Bár amikor legutóbb játszott a válogatottban, Antigua és Barbuda volt a magyar csapat ellenfele, ha az elmúlt hetek, hónapok riválisait nézzük, Ferenczi Istvánnak volt a legnehezebb dolga a kerettagok közül: a Barnsley csatára előbb az Anfield Roadon lépett pályára a Liverpool vendégeként a legjobb nyolc közé jutásért az FA-kupában, majd a John Terry vezette Chelsea-védelemmel nézett farkasszemet, amikor együttese óriási meglepetésre 1–0-s győzelemmel bejutott a Wembleyben rendezendő elődöntőbe. Talán a sztárcsapatok világklasszisaival szemben mutatott bátor futballja, talán a huzamosabb ideje meglévő kiegyensúlyozott jó formája miatt Várhidi Péter szövetségi kapitány – ellentmondva fiatalítási szándékának – meghívta a harmincéves támadót a szlovénok ellen készülő válogatottba.
Megfiatalodott?
A sikerek kívül-belül jót tesznek az embernek – mondta Ferenczi István.
Azért nem tervezi, hogy társaságban letagadja a korát?
Na, ott még nem tartunk. De tudom, mire megy ki a játék. Persze hogy kicsit engem is meglepett a meghívó, hiszen tudom, fiatalokra épül a válogatott, és a kapitány az ifjú játékosokat részesíti előnyben. Ezért is megtisztelő a bizalom. Nyilván nekem nem elég pusztán jól teljesítenem, kitűnő formát kell mutatnom.
Győztesen hagyta el a pályát, amikor csapata a Liverpool és a Chelsea ellen mérkőzött. Kell ennél jobb ajánlólevél?
Örök élmény marad mindkét meccs. De rá is ment a Barnsley szezonja...
Ezt meg hogy érti?
Egy kiscsapat képtelen több fronton is kimagasló produkcióra. Mi az FA-kupára tettük fel az évet, és ez meg is látszik a bajnoki tabellán elfoglalt helyezésünkön. De elődöntőbeli ellenfelünk, a Cardiff is hasonló cipőben jár: remekelt az idény elején, ám ahogy egyre tovább menetelt a kupában, úgy esett vissza a Championshipben.
Akkor Barnsleyban már nyilván minden a Wembleyről szól.
Ott biztos, nekem viszont szerencsére közbejött a válogatott. De tény: a Chelsea elleni összecsapás előtti utolsó edzésen mindenki remegett, hogy az egymás közötti játék során a jelzőtrikós társaságban kapjon helyet, amely a másnapi kezdőkből állt. Képzelje, nekem utolsónak dobta oda a megkülönböztetőt az edző. Gondolhatja, amíg meg nem kaptam, majd kiugrott a szívem.
Nem értem, miért izgult: az utóbbi időben kirobbanthatatlan a Barnsleyból. Mit gondol, szerdán szerephez jut?
Remélem. Sokat jelentene.
A válogatott az egyékes formációt játssza, míg angliai együttesében ön egy másik támadóval az oldalán futballozik.
Fekszik nekem az egycsatáros felállás is. Játszottam én már egyedül elöl. Sőt. A támadások befejezése szempontjából a feltolt éknek hálásabb a szerepköre, mert így a mögötte, olykor mellé felzárkózó szélsőktől nagyobb támogatást, több labdát kap. Amúgy meg mindegy, mit játszik a csapat, nem vagyok öregember, mindenhez alkalmazkodom.
