Már kilenc az előny

KORMANIK ZSOLT, SZELI MÁTYÁSKORMANIK ZSOLT, SZELI MÁTYÁS
2008.03.25. 07:04
Címkék
A Paris Saint-Germain elleni gólzáporos győzelmével a Lyon megőrizte pozícióját az élen, sőt mivel a Bordeaux meglepetésre kikapott, előnye kilenc pontra nőtt.

Rosszul sikerült Paul Le Guen látogatása egykori sikerei színhelyén. A Lyonnal egykor (2003– 2005) sorozatban három bajnoki címet nyerő tréner ezúttal csak annak örülhetett, hogy mostani csapata, a Paris Saint-Germain úgy-ahogy helytállt a hetedik aranyérme felé masírozó OL otthonában, és csak nagy küzdelemben kapott ki.

„Az eredmény pontosan tükrözi, mi történt a pályán, a jobbik csapat nyert. Mondom ezt annak ellenére, hogy miután kétgólos hátrányból kiegyenlítettünk, felcsillant a remény, hogy akár pontot is szerezhetünk” – értékelt a párizsi edző, aki apróbb hibáktól eltekintve semmi kivetnivalót sem talált tanítványai játékában. Éppen ez ad neki okot a bizakodásra, hogy a hátrelévő nyolc fordulóban sikerül kiharcolni a bennmaradást. Eközben dacára a kilencpontos előnynek, a lyoniak nem érzik páholyban magukat. Alain Perrin tréner szerint a bajnoki címhez 73-75 pontra lesz szükség, és annyit még a Valenciennes-ben elvérző Bordeaux is összegereblyézhet.

„Arról nem is beszélve, hogy most ránk vár egy valenciennes-i kiruccanás, azután pedig megyünk Marseille-be” – tekintett végig a sorsoláson a lyoni szakvezető. A bajnokcsapatnál egyedül Karim Benzema térdsérülése kelt kisebb aggodalmat; a góllövőlistát 17 találattal vezető fiatal támadó várhatóan két-három hét elteltével lesz újra hadra fogható.

Legfrissebb hírek

Arne Slot szavaiból kiderült, miért nem játszott Kerkez Milos a Fulham ellen

Angol labdarúgás
1 perce

A Detroit Red Wings sorozatban tizedszer is lemaradt a rájátszásról

Amerikai sportok
5 perce

Bognár György: Elkeserítő, de játékban is jobb volt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
1 órája

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
1 órája

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
8 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
9 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik