Ünneplés? Később!

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.03.21. 23:34
Címkék
Másfél éve készül Eindhovenben a legjobb magyar műugró, így majdnem „hazai pályán” szerzett ezüstérmet az Európa-bajnokságon 1 méteren Barta Nóra. Már a verseny után is rengetegen gratuláltak neki – még egy egyébként meglehetősen morózus pincérnő is…

Jutott kevés idő az ünneplésre is?Jutott kevés idő az ünneplésre is?

Nem, de nem is terveztem – mondta az uszoda kávézójában ülve. – Vasárnap három méteren versenyzek, az most nagyon fontos. Kicsit fura is, mert örülök, persze, hogy örülök az ezüstéremnek, de még vár rám egy nehéz verseny, így nem lazíthatok. De majd az Európa-bajnokság után…

Mit tervez?

Még nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, elutazom egy hétre. Magyarországra?

Nem, ezúttal nem. Valószínűleg Spanyolországba, jót tesz majd nekem a meleg és az, hogy egy hétig uszodát sem látok.

Kifejezetten rossz Eindhovenben az idő. Hol esik, hol szakad, állandóan fúj, a szél és a jégeső sem ritka. Megszokta már?

Nem mindig ilyen itt az idő. Tavaly, amikor kijöttem, otthon, Magyarországon volt nagyon hideg, én meg tavasszal napoztam itt.

S azt miként viseli, hogy egyedül van?

Nem vagyok egyedül. Ligárt Balázs tizenhat éve az edzőm, félszavakból is megértjük egymást, jól tudunk együtt dolgozni. Arról nem is szólva, hogy itt csak a munkára koncentrálhatok, kiváló körülmények között készülhetek. Nyugalom vesz körül, és ez nagyon fontos.

Vannak már barátai?

Persze, és előfordul, hogy főzök nekik, amit egyébként is szeretek, és nem is lennék meg magyaros ízek nélkül. Volt már arra is példa, hogy az egyik edző valahol vett egy bográcsot, és engem kért meg, főzzek gulyást. Az jó móka volt! Tizenöt literes bográcsban főztem a szabadban, és még a konyhában is egy ötliteres kuktában. Szaladgáltam a két edény között, de megérte, mert mindenkinek ízlett, amit csináltam. Azért van olyan, hogy anyukámat hívom, ha elakadok – neveti el magát, majd mosolyogva fogadja az egyik pincérnő gratulációját. – Ha tudná, hogy ez a hölgy néha milyen kelletlenül szolgál fel…

Jelentett-e valamiféle előnyt, hogy ismeri a medencét, a vizet?

Könnyebb volt, hiszen megszokott terepen versenyeztem, de előnyt, azt hiszem, nem jelentett.

Figyelte a verseny alakulását?

Egy méteren kénytelen vagyok, hiszen csak hatan vagyunk a döntőben, nincs időm elvonulni. Amúgy meg mindegy, hiszen általában minden versenyen remeg kezem, lábam. Ilyen típus vagyok, de már megszoktam.

Azt mondta, három méteren is érmet vár magától. Az nehezebb verseny lesz?

Nem lesz könnyű: itt van mindenki, aki számít. A lábam remegni fog megint, de jó lenne, ha ismét dobogóra állhatnék.

Legfrissebb hírek

Gólja után Haalandról nevezték el a norvég kislányt

Foci vb 2026
9 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
11 perce

Várkonyi Bence a Qarabagnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Nővérének adta mezét Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
24 perce

Szalah egyiptomi gólrekordot dönthet a mai első meccsen

Foci vb 2026
28 perce

Kapitánya gólrekordjának megdöntésére készül Mohamed Szalah

Foci vb 2026
38 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
50 perce

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
56 perce
Ezek is érdekelhetik