Tripla helyett semmi?

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.03.21. 23:34
Címkék

„A csapat méltósággal búcsúzott, nem adta könnyen a bőrét, és kis híján bejutott a fináléba. Végig mi irányítottuk a játékot, és megmutattuk, hogy igenis van még keresnivalónk ebben a szezonban” – mondta a Barcelona valenciai 3–2-es veresége, ezzel együtt Királykupa-búcsúja után Joan Laporta, a katalán klub első embere.

„Nagy kár, hogy kiestünk, mert véleményem szerint a csapat jobbat érdemelt volna. Ilyen szellemben kell folytatnunk, és akkor nem kerülnek el bennünket a sikerek” – vélekedett ugyanakkor Frank Rijkaard, az együttes vezetőedzője.

A két egybehangzó nyilatkozatot hallva tulajdonképpen már az is meglepő, hogy a gránátvörös-kékek elbúcsúztak a kupától, de – komolyra fordítva – nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a két szakember kísérletet sem tett a kudarc valódi okainak feltárására. Rijkaard csak annyit fűzött hozzá a fentiekhez: „Senki sem

mondhatja, hogy a csapatból hiányzott az akarat. A kapott gólok miatt estünk ki, tehát valamennyire mi is hibásak vagyunk.”

Bár a szűkszavú értékelésből nehezen olvasható ki, a barcelonaiaknak miben kellene előrelépniük, a holland trénert dicséri, hogy álláspontja némi módosítással egybecseng a szurkolókéval. A Mundo Deportivo című szaklap internetes szavazásán ugyanis a csaknem nyolcezer voksoló fele (48 százalék) a vezérkart nevezte a kudarc első számú felelősének. A csapatot 26 százalék, a sztárokat – köztük a két gólszerzőt, Thierry Henryt és Samuel Eto’ót – 15 százalék találta ludasnak a kiesésben, míg a Valencia érdemeit csupán a fennmaradó 11 százalék ismerte el, vagyis ennyien vélték úgy, hogy Ronald Koeman legénysége saját magának köszönheti a döntőbe jutást.

A hasonló kritikák, illetve a sajtó bírálatai arra sarkallták a klubot, hogy mind jobban elszigetelje a barcelonai futballistákat az újságíróktól és a közönségtől. Ám úgy tűnik, a zárt kapus edzéseknek sincs kedvező hatásuk a csapat játékára. A Király-kupában elszenvedett vereséggel Rijkaard ráadásul lemondhat a hőn áhított triplázásról (bajnokság, kupa, Bajnokok Ligája), pedig az előző évadban elbukott mindhárom trófeáért kárpótolni akarta a Barca-híveket. S ha rövid időn belül nem tesz rendet a fejekben, a tripla helyett nemhogy duplára, még a jövőjét illetően reményt keltő „szimplára” sem futja majd.

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
14 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
21 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
25 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
39 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
47 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
49 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
59 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája