Tiszaligeti edzőmérkőzés
Délután öt óra tájban nosztalgiázással ütötte el a kezdésig hátralévő időt a szolnoki drukkerek egy csoportja, amelynek tagjai az ilyenkor kötelező esélylatolgatás mellett nem a húsvétról diskuráltak, hanem az alig esztendővel ezelőtti forró estére emlékeztek.
2007. május 23-át írtak, amikor a bajnoki elődöntő ötödik meccsét játszották a Tiszaligetben, az Olaj a Péccsel csapott össze. Az alapszakaszgyőztes hazaiak szenvedtek a baranyaiak ellen, hat perccel a lefújás előtt még a vendégek vezettek. A huszáros hajrának köszönhetően aztán a szolnokiak mégis győzni tudtak, és bejutottak a fináléba – amelyet meg is nyertek a Körmend ellen. Az Olaj és a Pécs azóta nem találkozott egymással, most viszont hat nap alatt kétszer is összecsapnak.
Wittmann Krisztián, Nick Williams, Srdjan Jovanovics, Bojan Lapov. E névsor nem a Pécs legjobbjait tartalmazza, hanem az a lista, amely a Szolnokra érkező baranyaiak sérült és távolmaradó játékosait szedi sorba. A hiányzók miatt a hazai publikum egyértelmű és nagy különbségű sikert várt a botladozó bajnokcsapattól, amelynek ebben az idényben nagyon nem megy. Az előző szezonban mindent – alapszakasz, bajnokság, Magyar Kupa – megnyerő gárdának most azért is meg kell küzdenie, hogy biztosan az első nyolcban végezzen, s ehhez a Pécs legyőzésére is szükség volt.
A kezdés a hazaiaknak sikerült jobban, mert Thomas Kelley és Donatas Sabaliauskas triplája is behullott a gyűrűbe, s amikor az amerikai irányító középtávoli tempója is beszédült a kosárba a 6. percben, már 11 ponttal vezettek a Tisza-partiak (17–6). Ugyan az első negyed végén, a dudaszó pillanatában Grebenár Péter begyötört egy kosarat, már ekkor jókora hátrányban voltak a megilletődötten és néhol bátortalanságuk miatt húsvéti nyuszira emlékeztető pécsiek, akik nem tudták megoldani a hiányzók pótlását. A szolnoki játékosok könnyen és ötletesen szerezték a pontokat a palánk alól és távolról is, s bár még hátravolt 25 perc, a nézőknek az az érzése támadt, hogy a baranyaiak nagy verésbe is beleszaladhatnak (39–18). Mivel már ekkor eldőlt, és edzőmeccsé degradálódott a találkozó – hiszen a közte húsz állandósult –, a közelgő visszavágó miatt mindkét edző a cseresorát játszatta.
A második félidőre kár sok szót vesztegetni, becsülettel lejátszották a felek, azzal a tudattal, hogy a győztes kiléte nem kérdéses. A Szolnok kicsit „lecsalta” a nagyszünet utáni időszakot, a piros-fekete gárda kiengedett, a pécsiek pedig lelkesebben és pontosabban kosaraztak, így méretes zakó helyett tisztességes eredményt hoztak ki az alacsony színvonalú összecsapásból, amelynek végén a győzelem ellenére a hozzáértő és minőségi játékhoz szokott szolnoki közönség szórványos füttyszóval „értékelte” csapata második félidei produkcióját.
