Gyógyul a sérült gólkirály

Vágólapra másolva!
2008.03.20. 00:53
Címkék

Szerdán lesz egy hónapja, hogy megoperálták Bajzát Pétert, a tavalyi bajnokság gólkirályát. A 26 esztendős támadónak még februárban, az ETO törökországi edzőtáborából kellett hazatérnie: a jobb talpában eltörött a szezámcsont, és műtétre volt szükség. „Az operáció után egy hétig otthon pihentem, de már akkor is elvégeztem azokat a gyakorlatokat, amelyeket az orvosok előírtak egy korábbi műtétem után – mondta Bajzát Péter. – Sajnos tisztában voltam azzal, milyen rehabilitáció vár rám, ugyanis amikor Németországban futballoztam, a bal lábamon ugyanilyen sérülésem volt. Mostanában már az ETO stadionjában tornáztatom a lábam, mágneses kezelést kapok, kenőcsökkel és gyógyszerekkel próbálom gyorsítani a gyógyulást. Amikor sétálok, nem érzek fájdalmat, cipőt is tudok húzni a lábamra. Bár megpróbálkoztam már a kocogással is, olyankor a műtött rész még visszajelez. Örülök, hogy a csapat nélkülem is sikeres, és remélem, az utolsó három-négy fordulóban már én is segíthetek.”

Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
20 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
26 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
41 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
2 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik