A ProZone igazolta a vezetőedzőt

Vágólapra másolva!
2008.03.20. 00:53
Címkék

Az Újpest–MTK mérkőzés elemzése során kiderült, hogy a legpontosabban passzoló játékosok összesített listáján az első négy helyen kék-fehér futballista van, az első tízbe is csak három újpesti fért be – ez meg is magyarázhatja, miért a vendégek győztek 3–1-re.

A klubvezetőséget ugyanakkor meggyőzték – a végeredmény ellenére – az objektív számítógépes adatok: ezek szerint sem a DVSC, sem az MTK ellen nem azért kaptak ki a lilák, mert az ellenfél többet futott, vagy többet passzolt volna. Az egyéni hibák pecsételték meg az Újpest sorsát ezeken a mérkőzéseken, nem pedig az együttes csapatjátéka, és elmondható: a számítógépes elemzés megerősítette Urbányi István vezetőedzőt a posztján. Ezen a meccsen az MTK-s Zsidai László futott legtöbbet (12.9 km), az újpesti Christian Ebala (12.8) és klubtársa, Hrepka Ádám (12.7 km) követi őt. Ezek a távolságok megfelelnek a nemzetközi átlagnak, vagyis a magyar játékos nem fut kevesebbet, mint egy angol vagy spanyol! De a gyorsaságban és a sprintek hosszúságban tetten érhető a lemaradásunk.

A legtöbbször Hrepka Ádám vágtázott, 63 esetben száguldott, az újpestieket elgondolkodtatta az analízis, amely szerint a második Kovács Zoltán volt, aki 55 sprinttel megannyi fiatalt lepipált, s e két játékos vállalkozott a leghosszabb gyors futásra, Hrepka Ádám másfél, Kovács Zoltán 1.4 kilométert tett meg lendületes iramban.

Külföldi példa: a Chelsea sztárját, Michael Ballackot éppen a ProZone-t használók kritizálták, mondván: sokkal kevesebbet van játékban, és pontatlanabbul passzol, mint Paul Scholes (Manchester United) vagy Cesc Fabregas (Arsenal).

Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
11 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
43 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
48 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik