Magyarok: 90 plusz 1 perc

Vágólapra másolva!
2008.03.16. 23:40
Címkék

Egyedül Filkor Attila volt kezdő a Serie B-ben szereplő magyarok közül a másodosztály hétvégi fordulójában. A kölcsönben január óta a Grossetóban játszó Inter-középpályás szombaton, a Messina ellen (1–1) lépett pályára ötödik tétmérkőzésén új együttesében, és másodszor nevezték a kezdő tizenegybe. Filkoron kívül csak a Bresciát erősítő Vass Ádám jutott szóhoz a magyarok közül, a védekező középpályásnak egy perc jutott a Mantova elleni döntetlen (1–1) során. Úgy tűnik, az Avellinónál lezajlott edzőváltás – Guido Carboni helyét Alessandro Calori vette át – Kenesei Krisztiánét nem, a csapat kilátásait azonban javította: a gárda Rimini elleni győzelmének (2–1) a korábbi Vasas-támadó csak külső szemlélője volt.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
3 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
3 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik