Nem csupán két góljával, ha nem védőket meghazudtoló becsúszó szereléseivel, továbbá feltűnő futómennyiségével emelkedett – jóval – az átlag fölé Tisza Tibor. Az említett futómennyiséghez három sprint is hozzájárult: az Újpest támadója az összes gól után Urbányi Istvánhoz rohant.
Kezdjük a második félidő elején: szép gólt lőtt.
Elárulhatom, begyakorolt figura eredményeként – felelte Tisza Tibor. – A bedobást követően Kovács Zoltán szenzációsan játszotta vissza a labdát, toltam egyet rajta, majd ellőttem. Az edzőnk gyakran kéri tőlem, kísérletezzek messziről, örülök, hogy megfogadtam a tanácsát.
Ami azt illeti, látványosan fejezte ki a háláját…
Nem azért szaladtam hozzá, hogy a fülébe súgjam, köszönöm. Sokkal inkább jelezni akartam, hogy mellette vagyok. Pontosabban: az egész csapat a szakmai stáb mellett van! Urbányi István őszinte ember, következetes a játékosokhoz, ráadásul lerí róla az az elszántság, amely százhúsz éve jellemzi az Újpestet – még akkor is, ha a szurkolók ezt nem is mindig veszik észre. Száz szónak is egy a vége: a Rákóczi ellen azért is hajtottunk, hogy maradhasson a posztján.
Négy vereség után érkeztek Kaposvárra, képzelem, milyen hangulatban.
A kellő feszültségnél több nem volt bennünk. Aki Újpesten futballozik, annak hozzá kell szoknia a kiélezett csatákhoz, itt ugyanis minden mérkőzés felér egy világbajnoki döntővel. Vitathatatlan, nagy a felelősségünk, de erre azt mondom, aki lila-fehér mezben akar játszani, annak ezt el kell viselnie.
Most minden szép és jó?
Egy csapásra nem változik meg minden, de egy fokkal talán szebb és jobb lett a helyzet. Céljaink az elmúlt hetekben sem változtak, ám a bajnoki cím megszerzésének esélyeiről most hadd ne beszéljek. Nyilvánvalóan az a legfontosabb, azonban jelen pillanatban mindennél előbbre való, hogy a következő fordulóban legyőzzük a Honvédot.
