A feszültség talán már a múlté

Vágólapra másolva!
2008.03.16. 00:09
Címkék

riak is tisztában voltak: amint a kezdés előtt a klub egyik vezetője megjegyezte, bárhogyan alakul a találkozó, a végén mindenki a lilákról beszél majd. Ha – megint – kikapnak, azért, ha – hosszú idő után – újra nyernek, azért.

Nos, nyertek.

S a három ponton kívül edzőjüket sem veszítették el. Ahogy elnéztük, ennek Kovács Zoltánék örültek a legjobban, az ugyanis világosan kiderült, hogy Újpesten a futballisták ragaszkodnak leginkább Urbányi Istvánhoz.

A 47. percben Tisza Tibor előbb rúgott egy bombagólt, majd Carl Lewist meghazudtoló sprintet levágva száguldott a kispad felé, hogy aztán a szakember ölében kössön ki. Pillanatokkal később az egész csapat egy nagy kupacot alkotott, a csoportosulás közepéről csak Urbányi István feje búbja látszott ki. A hatáson azért rontott, hogy a vendégszektorban helyet foglalók nemsokára rákezdtek az „Urbányi, takarodj!” rigmusra, habár nem annyian, mint az összecsapás elején.

Hajdú Norbert gólját követően megismétlődött ugyanez a jelenet, a tréner ismét tapasztalhatta, milyen érzés, ha tizenegy meglett férfiú ugrik a nyakába. Afelől semmi kétségünk, hogy örömmel vett ekkora terhet magára, ugyanakkor nem tartjuk lehetetlennek: amikor azt látta, hogy a csupa erő, csupa izom Haman Sadjo (tudják, az a típus, akivel az ember nem szívesen fut össze egy sikátorban) eltorzult arccal, ökölbe szorított kézzel szalad felé, eszébe jutott, ezt nem ússza meg ép bőrrel…

Végül megúszta. Ezt is és minden bizonnyal azt is, hogy a szerződése lejárta előtt megköszönjék a munkáját. A kezdés előtt ugyanis az a hír járta: noha a hét elején megerősítették tisztségében, ha zsinórban ötödik találkozóján is vereséget szenved a gárda, Urbányi István a hármas sípszó után nyilatkozik utoljára az Újpest szakvezetőjeként.

Az örömöt az elöljárók arcáról is leolvashattuk: hetek óta először nem faggatta őket senki arról, hogy akkor most kirúgják az edzőt vagy sem.

Urbányi Istvánt ellenben arról kérdeztük: hogyan értékeli csapata gólörömét, egyfajta állásfoglalásként, netán annál is többnek? Erre a következő választ kaptuk: „Állom a rohamokat.”

Ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja.

Legfrissebb hírek

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
19 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
34 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
56 perce

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik