Előírt éjszakázás

Vágólapra másolva!
2008.03.14. 23:32
Címkék

„Van még mit csiszolni a csapatjátékon” – mondta Sisa Tibor, a

magyar U19-es válogatott szövetségi edzője, miután aludt egyet a német korosztályos csapat elleni, barátságos mérkőzésen elért 1–1re. A tréner jól látja, munka van még bőven a májusi Elitkörnek nevezett Eb-selejtezőig (a mieink májusban, Székesfehérváron Portugália, Ciprus és Litvánia ellen játszanak majd, és csak a csoportelső jut ki az Euórpa-bajnokságra). Ami tény: a németek csak Kecskeméten négyszer edzettek, míg a mieienk csak egyetlen közös edzéssel vágtak neki a találkozónak. Igaz, korábban voltak öszszetartások, de azokra a külföldön futballozók nem jönnek haza, márpedig nem túlzás azt mondani, az angol Liverpoolban játszó Gulácsi Péterre, Németh Krisztiánra és a most hiányzó, de sérüléséből felépülő Simon Andrásra, az olasz Sampdoria irányítójára, Koman Vladimirra vagy a Newcastle United védőjére, Kádár Tamásra épül. Talán ezért is volt biztató, hogy a második félidőben a magyar csapat erőnlétileg felülmúlta ellenfelét.

S ha már a liverpooli különítmény szóba került: Rafa Benítez tartalékegyüttese pénteken az Egyesült Államokban túrázik, mindhárom magyar játékos a tengerentúlra repül. Hogy az időeltolódás ne okozzon gondot, a liverpooli játékosoknak előírták, hogy ezen a héten hétfőn hajnali egy, kedden hajnali kettő, szerdán hajnali három óra előtt nem feküdhettek le. Gulácsi Péter és Németh Krisztián szerdán Kecskeméten játszott, s itthon egy órával az angol idő előtt vagyunk, a két játékos hajnali négy előtt nem térhetett nyugovóra… Ilyen a profi futball: van, amikor tiltják az éjszakázást, s van amikor előírják…

Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntőt úszik 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
21 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
50 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
54 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik