Több gyakorlata van

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.03.12. 00:04
Címkék

A katari Vk-versenyen elért ne gyedik hellyel indította a szezont Berki Krisztián. A lólengés kétszeres Európa-bajnoka az év első Vk-viadalának döntőjében új elemmel nehezített gyakorlatot mutatott be – ez sikerült is, ám a befejezés éppen a nehézsége miatt nem.

Berki tavaly is új gyakorlattal vágott neki az évnek: ez egy vbezüstöt, egy Eb-aranyat és három Vk-elsőséget hozott neki. Kétezer-nyolc legfontosabb versenye a május eleji lausanne-i kontinensviadal lesz – már ha a pekingi szabadkártyáról döntő grémium nem neki kedvez.

„Továbbra sem tudom, mikor dől el, kié lesz az egyetlen szabadkártya – mondta az UTE tornásza. – Nem tudom azt sem, hogy az idei év eredményeit is figyelembe veszi-e a testület. Ha igen, akkor a holland Yuri van Gelder lépéselőnybe került, hiszen ő gyűrűn győzni tudott Katarban. Szomorú lennék, ha így lenne, mindenesetre az lett volna fair, ha a nemzetközi szövetség előre jelzi, hogy figyeljünk oda az idei versenyekre is. Ez esetben Katarban nem az új gyakorlattal próbálkoztam volna.”

Berki szándékai érthetőek, hiszen az új gyakorlatot „be kell versenyezni”, a kérdés már csak az, mi a célravezetőbb: alacsonyabb induló pontszámú, ám biztos gyakorlat, vagy értékesebb, de könnyebben „rontható”?

„Nincs hibátlan gyakorlat – magyarázta Berki. – Az új pontozás segítheti a jobb tornászokat, hiszen ők képesek nehezebb elemeket beépíteni gyakorlatukba. Ha pedig magasabb az induló pontszám, néhány hibával is dobogóközelben végezhet a tornász.”

Berkinek jelen pillanatban több, eltérő nehézségű gyakorlata is van, így egy versenyen belül is variálhat – ahogy tette ezt Katarban is: a selejtezőben az ő szintjéhez mérve könynyebbet, a döntőben jóval nehezebbet mutatott be.

Legfrissebb hírek

A Zalaegerszeg argentin ügyvezetője szerint Messiék ismét világbajnokok lehetnek

Foci vb 2026
3 perce

Gólja után Haalandról nevezték el a norvég kislányt

Foci vb 2026
10 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t

Foci vb 2026
13 perce

Várkonyi Bence a Qarabagnál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

Nővérének adta mezét Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
25 perce

Szalah egyiptomi gólrekordot dönthet a mai első meccsen

Foci vb 2026
29 perce

Kapitánya gólrekordjának megdöntésére készül Mohamed Szalah

Foci vb 2026
39 perce

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
51 perce
Ezek is érdekelhetik