Kaposvári tizenkettő

B. Z.B. Z.
2008.03.07. 00:24
Címkék

A Magyar Kupa négyes dön tőjének első mérkőzését a Kaposvár és a Kecskemét játszotta Dunaújvárosban. A papírforma alapján a somogyiak döntőbe jutása volt várható, ám az alföldi gárda alaposan megnehezítette a Kántor Sándor fémjelezte együttes dolgát. Többnyire a Kaposvárnál volt az előny, de a hallatlan lelkesedéssel játszó Karagics-alakulat tapadt ellenfelére, nem szedett össze jelentősebb hátrányt. Sőt az utolsó szettben többször is vezetett a Kecskemét, ám a Kométának – időkérései után – sikerült fordítania.

Az elődöntő másik meccsén a Dunaújváros a MAFC együttese ellen lépett pályára, és a házigazdákat feldobta, hogy remek hangulat uralkodott a csarnokban. Bokor és Csépe szerváival nem tudtak mit kezdeni a vendégek, így a Dunaferr végig vezetve, magabiztosan szerzett előnyt. A folytatás már nem volt ennyire egyértelmű, hiszen a MAFC mezőnymunkája alaposan feljavult, és hatalmas küzdelemre késztette az első kupadöntőjét kiharcoló Dunaferrt.

A Kaposvár tehát folytatta fantasztikus sorozatát, zsinórban 12. alkalommal jutott az MK fináléjába, és 2001 után először nem a Barcika lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
6 perce

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
6 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
7 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
7 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
7 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
7 órája