Villanyfényes rajt a világbajnokságon

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.03.06. 01:19
Címkék
A hét végén a Katari Nagydíjjal elrajtol a gyorsaságimotorosvilágbajnokság, amelyen Talmácsi Gábor (125 kcm) és Tóth Imre (250 kcm) révén érdekeltek a magyarok. Maga a viadal nemcsak az erőviszonyok felmérése miatt érdekes, hanem azért is, mert a sorozat történetében először villanyfénynél rendezik.

Katarban az első perctől kezdve éjszakai versenyről tárgyaltak. A viadal szervezői valami különlegeset szerettek volna nyújtani a nézőknek, és ilyen még tényleg nem volt. Legalábbis a gyorsaságimotoros-világbajnokság történetében nem. Katarban az ötletet tettek követték, építkeztek, hatalmas kandelábereket állítottak fel a pályák szélén – és tesztet kértek.

Megkapták, elbukták.

A MotoGP-pilóták utcai motorokkal száguldoztak a 5380 méteres versenypályán, és úgy találták, nincs elegendő fény, így nem lehet biztonságos vbfutamot rendezni.

A katariak nem adták fel, egy amerikai céget kértek fel, amelynek kellő gyakorlata van a pályák bevilágításában, és elkészült az új világítás, amely ellen a tavalyi teszten már a királykategória pilótáinak sem volt kifogásuk. Háromszáz kilométer/órás sebességgel motoroztak, és biztonságosnak ítélték a pályát, amelyen azóta már az első teszteket is megtartották: mindhárom kategória versenyzői kipróbálták az éjszakai száguldást. Így már semmi sem állt annak útjába, hogy a 60. világbajnoki szezon éjszakai nagydíjjal kezdődjön Katarban.

„Érdekes villanyfénynél motorozni, de azért örülök neki, hogy a versenyek többségét nappal rendezik” – mondta Talmácsi Gábor, akinek a motorját a háromnapos teszt végére sikerült beállítani. A nyolcadliteres kategória magyar világbajnoka optimista a szezonkezdettel kapcsolatban, már csak azért is, mert tavaly övé volt Katarban a versenyben futott leggyorsabb kör és a pole pozíció is.

Érdekesség, a pályacsúcs éjszaka dőlt meg: a sötétség tehát nemhogy lassította volna a pilótákat, még fel is gyorsultak – nyilván az alacsonyabb éjszakai hőmérséklet miatt.

„A hűvös idő nem zavaró, az árnyékok inkább. A saját árnyékomat látva néha olyan érzésem támad, mintha valaki éppen meg akarna előzni” – mondta Tóth Imre, aki a második idényét kezdi a 250 köbcentis géposztályban és folyamatos pontszerzésben reménykedik.

A Katari Nagydíj pénteken az időmérő edzésekkel kezdődik, amelyek szintén este lesznek, a versenyfutamok közül a 125 köbcentis helyi idő szerint 20 órakor (magyar idő szerint 18 óra), a 250 köbcentis 21.15-kor (19.15), a MotoGP pedig 23 órakor (21) rajtol.

Legfrissebb hírek

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
12 perce

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
29 perce

Nem volt győztese a Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
32 perce

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
34 perce

Honvéd: újabb három gól, újabb három pont

Labdarúgó NB II
35 perce

Tovább robog a Csákvár

Labdarúgó NB II
38 perce

Jó tempójú meccsen egymással szemben szerezte meg első bajnoki pontját az Ajka és a Videoton

Labdarúgó NB II
39 perce

A Hír-Sat és a Red Velvet nyerte a strandkézilabda-bajnokságot

Kézilabda
41 perce
Ezek is érdekelhetik