Komjádi Bélára emlékeztek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.03.06. 01:19
Címkék

Hetvenöt éve hunyt el Komjádi Béla, a sportág első magyar olimpiai aranyérmét szerző válogatott szövetségi kapitánya. Az 1892. március 15-én született Komjádi az MTK úszójaként kezdte vizes pályafutását, hogy aztán 1914-től pólósként folytassa. Az első világháborúban önkéntes frontszolgálatosként vett részt, súlyos sérülésekkel tért haza, ekkortól kezdve a tehetséges úszókat és pólósokat támogatta. Ő vezette be a sportágban a tornatermi edzéseket, a légstopot és a légpasszt is. 1917-től a III. Kerületi TVE-nél dolgozott, megteremtette az addig egyeduralkodó FTC riválisát. Bekerült a Magyar Úszószövetség játékvezetői keretébe, majd a vízilabda-bizottságba. A pólóválogatottat már az 1924-es olimpiára kijuttatta, majd három Európa-bajnoki címet nyert a csapattal, hogy aztán a 1932-es, Los Angeles-i játékokon is felállhasson vele a dobogó legfelső fokára. Komjádi Béla sokáig nem élvezhette az ünneplést, 1933. március 5-én, 41. életévében, agyvérzés következtében elhunyt. Nevét a Császár uszoda mellett felépült fedett uszoda, valamint a róla elnevezett kupa viseli, amely a felnőttcsapatok közvetlen utánpótlásának nyújt játéklehetőséget.

Legfrissebb hírek

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
11 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
34 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
38 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
41 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
41 perce

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
45 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
52 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik