A Chelsea-híveknek az orosz pénz is pénz

Pénzt hozott. Sikert hozott. Sztárokat hozott.

Csoda-e, hogy a Chelsea szurkolóinak többsége elfogadja, kedveli, úgy tekint rá, mint a csapat felvirágoztatójára? Roman Abramovicsról, a londoni klub 41 éves orosz tulajdonosáról van szó, aki ugyan népszerűség tekintetében aligha vetekedhet játékosaival (Avram Grant menedzserrel annál inkább…), a drukkerek körében általános elismertségnek örvend.

Persze 587 millió font befektetésével – a klubvezető 2003 júniusa és 2008 februárja között becslések szerint ennyit áldozott az együttesre – könnyű népszerűséget szerezni. És a Chelsea rajongóinak túlnyomó részét még az sem izgatja az orosz milliárdossal kapcsolatban, hogy szerepvállalásával elősegíti az angol futball nemzeti hagyományainak elvesztését.

„Ha üzletről van szó, nem számít, ki honnan érkezik – vonja meg a vállát egy hetven körüli öregúr, majd a bölcsességet rajongott csapata helyzetére lefordítva hozzáteszi: – A Chelsea korábban sohasem ért el olyan sikereket, mint Abramovics alatt. Senkit sem érdekel, hogy orosz vagy angol az illető, a lényeg, hogy minél több pénzt költsön a csapatra.”

Noha a keményvonalas Chelsea-szurkolókra gondolva vélhetően akad, aki vitatkozna az öreggel, fogadjuk el a véleményét. Már csak azért is, mert egy másik generáció képviselői is hasonló álláspontot fogalmaznak meg: a Stamford Bridge oldalában két, egyaránt klubmelegítőt viselő fiatalemberrel találkozom, és mondandójuk alapján ők sem tartoznak a tulajdonos esküdt ellenségei közé.

„Abramovics vagyonából futott fel a klub, így érthető, hogy szinte mindenki becsüli a munkáját. Bocsánat, pontosítok: nem a munkáját, hanem a pénzét – fejtegeti az egyik fiú. – A tulajdonos számára ugyanis ez nem munka, hanem tiszta szórakozás. Megjegyzem, szerintem nem is dolgozik túl sokat... Az viszont kifejezetten szimpatikus benne, hogy sok más tulajdonossal ellentétben gyakran ott ül a lelátón, nyilvánvalóan érdekli a csapat.”

Mint kiderül, mindkét fiatal a Chelsea utánpótláskorú futballistája: egyikük a 18 éven aluliak kapusa, a másik ifjú a klub fogyatékos csapatában játszik. Értetlenségemet látva tudatják velem, a Chelsea három felnőttés két ifjúsági gárdát szerepeltet a fizikai vagy szellemi hiányossággal élők számára kiírt, speciális bajnokságokban.

Beszélgetésünk ezen a ponton váratlanul félbeszakad. Két marcona biztonsági ember érkezik, és világosít fel igen határozottan, hogy a játékosokkal interjút csak előzetes engedéllyel készíthetek. Hiába, itt komolyan veszik az egyenlőség elvét: ahogy Didier Drogba vagy Frank Lampard, a fogyatékos együttes sztárjai sem trécselhetnek csak úgy az újságírókkal.

A szigorú fegyelmet egyébként a klub minden beosztottjától elvárják: amikor a kapu mellett álldogáló, egyenruhás őrt Roman Abramovicsról kezdem faggatni, az úr a „nyilatkozatstopot” betartva válasz nélkül hagyja kérdésemet. A csend mintegy érezteti, az orosz tulajdonosról nem illik kérdezősködni.

A 18.7 milliárd dollárjával a Nagy-Britanniában élők közül leggazdagabbnak számító üzletember kifejezetten hosszú távú befektetésként tekint a Chelsea-re: a játékosvásárlásokra és a futballisták fizetésére fordított hihetetlen összegek miatt a klub évek óta veszteségesen működik, az első nyereséges évet 2010-re várják.

Ez némiképp meglepő annak fényében, hogy a klub méregdrága ajándékboltjában még a grafitceruza ára is 2 font 50 penny, vagyis mintegy 860 forint...