Zárt kapuk mögött játszanak a csapatok

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

A nyíregyházi vezetők nem tudták elérni, hogy csapatuk szurkolói támogatás mellett játssza első tavaszi hazai mérkőzését. A Tatabánya elleni találkozót az MLSZ döntése értelmében zárt kapuk mögött, üres lelátók előtt kell megvívnia a Spartacusnak (méghozzá az eredetileg tervezettnél korábban, azaz 14 órás kezdettel). A szövetség azért büntetett, mert tavaly október 22-én, az MTK ellen 2–0-ra elvesztett összecsapáson a Nyíregyháza szurkolói rasszista bekiabálásokkal zavarták meg a fővárosi Hidegkuti-stadionban rendezett mérkőzést. A fegyelmi bizotttság az esetet követően 150 ezer forint megfizetésére kötelezte az egyesületet, illetve egy mérkőzés zárt kapuk mögötti lejátszását rendelte el. A történet itt azonban nem ért véget, hiszen az MLSZ elnöke, Kisteleki István nem találta elég súlyosnak az ítéletet – fellebbezett ellene. A zárt kapuk maradtak, a pénzbírság pedig ötszázezer forintra emelkedett. A vendég Tatabánya szintén úgy érezheti: nincs szerencséje a szurkolókkal. A kék-fehérek Szőnyi úti albérletébe csak hatszáz nézőt engedtek be, jövő héten, a Győr ellen már ennyit sem, most pedig nézők nélküli meccsen kell játszania Octavio Zambrano csapatának.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
23 perce

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
28 perce

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
1 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik