Szorgos Hamilton

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

Frank Williams csapatfőnök úgy gondolja, Lewis Hamilton egészen biztosan verhetetlen lenne, ha Ferrarival autózna.

Hamilton tavaly robbant be a száguldó cirkuszba a McLaren színeiben (maradt is csapatánál), és lett rögtön második a világbajnok Kimi Räikkönen mögött, mindössze egy ponttal lemaradva. Williams talán tavaly nyújtott teljesítményének köszönhetően is favorizálja a világbajnoki sorozat első színes bőrű sztárját. „A Ferrari gyorsabbnak tűnik, mint a többiek, Hamiltonnak nem lesz könynyű dolga. De biztos vagyok benne, hogy jobb lesz, mint tavaly. Mi, többiek csak hálát adhatunk a Jóistennek, hogy Hamilton nem Ferrarival indul, mert akkor nem lenne verseny, az biztos” – mondta a Williamsistálló első embere.

Williams, aki az egyik legrutinosabb szakember a Formula–1 világában, rendkívül különlegesnek tartja Hamiltont. Räikkönenről már másképp vélekedik. Azt mondja, a finnek remek adottságai vannak, de az mindenképpen megkülönbözteti riválisától, hogy miközben a brit keményen dolgozik, a finn látszólag kevésbé fanatikus.

Hamarosan kiderül, a technika vagy az elvégzett munka terem-e szebb gyümölcsöt.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
2 perce

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
10 perce

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 perce

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
56 perce

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
1 órája

Az Újpest közleményt adott ki arról, hogy miért nincs ott a keretben a portugál védő

Labdarúgó NB I
1 órája

Birkózás: László Koppány a negyeddöntőig jutott az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik