Sok lesz a hiányzó a Fradiban

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

Noha telt ház előtt rendezik a BKV Előre–Ferencváros bajnokit, biztosra vehető, hogy többen is kíváncsiak lettek volna a zöld-fehérek első tavaszi mérkőzésére. Csakhogy a rendőrséggel folytatott egyeztetéseket követően a BKV Előre csak másfél ezer szurkoló beengedésével rendezheti meg a találkozót, amelyből a vendégszurkolóknak biztosított 1300 jegy néhány óra alatt elfogyott. A mérkőzés napján a pénztárak nem nyitnak ki, ezért a szervezők arra kérik azokat, akiknek nincs belépőjük, ne induljanak el a Sport utcába. Az élénk érdeklődés vélhetően a csapat télen érkező játékosainak szól, de közülük Szkukalek Igor sem szerepelhet a találkozón. A 31 esztendős védő játékengedélye a zöld-fehérek birtokában van, nem úgy, mint Lisztes Krisztiáné, akinek azonban még megérkezhetnek a papírjai. Az angol Paul Shaw lágyéksérülése miatt nem edzett a héten, Csank János vezetőedző a bokasérülés után gyógyuló Vincze Ottóra sem számíthat, ráadásul a csapatkapitány, Lipcsei Péter sárga lapos eltiltása miatt nem léphet pályára.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám is megszólalt a magyar kajak-kenusok eddigi vb-szerepléséről

Kajak-kenu
2 perce

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
10 perce

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 perce

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
56 perce

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
1 órája

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
1 órája

Az Újpest közleményt adott ki arról, hogy miért nincs ott a keretben a portugál védő

Labdarúgó NB I
1 órája

Birkózás: László Koppány a negyeddöntőig jutott az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik