Ötödik a csodacsapat

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék
Remek teljesítmény egy remek csapattól – a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség honlapján így jellemzik a magyar női válogatott kantoni vb-szereplését. A lányok ugyanis Ausztriát is legyőzték, és ezzel legjobb európai együttesként megszerezték az ötödik helyet.

A Bátorfi Csilla, Urbán Edit, Wirth Gabriella összeállítású női válogatott 1991-ben a negyedik helyen végzett a csibai asztalitenisz-világbajnokságon – azóta nem volt magyar csapat a legjobb négy között a vb-n. Tóth Krisztinának, Póta Georginának és Lovas Petrának sem sikerült túlszárnyalnia a legendás elődöket, de amit a lányok Kantonban nyújtottak, arra így is nehéz szavakat találni.

Akárcsak két esztendeje a brémai csapatvébén, most is az ötödik helyért vívta utolsó mérkőzését Téglás Péter együttese. A válogatott akkor kikapott Dél-Koreától, és hatodikként zárt – már azt az eredményt is csodaként ünnepeltük. Szombaton Ausztria volt az ellenfél, amelynek játékosait tökéletesen ismerik a mieink, és akiket a tavalyi belgrádi Európa-bajnokságon is legyőztek a négy közé jutásért.

Most is – nem is akárhogyan. A varázslatos délelőttöt Tóth Krisztina kezdte a világranglista16. Liu Jia ellen. Az első két szettet szoros küzdelemben nyerte meg a magyar lány, a harmadikban pedig már meccslabdája volt, de a kínai származású osztrák ekkor még visszakapaszkodott, ki is egyenlített. A fantasztikus pingpongot hozó döntő játszmában aztán fej fej mellett haladtak a felek, mígnem 9:9 után az elmúlt évek legjobb teljesítményét nyújtó Tóth két parádés megoldással megnyerte a meccset.

„Kezdetben Liu Jiának drukkoltak, de a végén már elismertek engem is” – örült a válogatott vezéregyénisége, miközben Póta Georgina legjobb formáját hozva három szoros szettben legyűrte Li Qianbinget. Lovas Petrának így már csak a koronát kellett feltennie a válogatott teljesítményére, ő pedig – ahogyan az egész világbajnokságon – most sem okozott csalódást: a papírformának megfelelően 3:1re verte meg Martina Petznert, majd boldogan ölelkezett össze a csapattársakkal: a magyar csapat nemhogy megismételte két évvel korábbi eredményét, de túl is szárnyalta, és legjobb európai csapatként megszerezte az ötödik helyet, sőt lányaink a 2006-os vb óta nem kaptak ki európai gárdától nagy világversenyen, azaz egyértelműen ők a kontinens legjobbjai – és ha jó formában vannak, a külön kasztot képviselő kínaiakat és szingapúriakat leszámítva bárkivel szemben eséllyel állhatnak asztalhoz.

Ez nem rossz előjel a pekingi olimpia előtt – Pótának vagy Lovasnak már csak a csapatkvótát kell megszereznie az áprilisi és májusi egyéni kvalifikációs viadalokon.

Legfrissebb hírek

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
14 perce

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
19 perce

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék

Német labdarúgás
50 perce

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
1 órája

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik