Nem adják el a brazilt

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

Pont került végre André Alves átigazolási ügyére. A napokban felvetődött, hogy a brazil származású futballista 110 millió forintért cserébe az ukrán Metalurg Donyeck együtteséhez igazol. Az üzlet végül nem valósult meg, így a játékos – akit szerződése 2010-ig köt a kaposvári együtteshez – továbbra is a zöld-fehéreket erősíti. Szakmai szempontok alapján nagy veszteség lett volna a gólerős csatár eladása, azonban azt sem árt figyelmen kívül hagyni, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő klubnak ezzel az üzlettel minden idei pénzügyi problémája megoldódott volna. Új igazolásról sem tehetünk említést, ugyanis a hetekig próbajátékon részt vevő Halgas Tiborral nem kötött szerződést a klub. A Kaposvárral ellentétben viszont változott az FC Fehérvár játékoskerete: az érkezők között találjuk az ukrán Mihajlo Deniszovot és Roman Drabenjukot, valamint a szlovák Pavol Duricát. Utóbbit a szlovák Artmedia Bratislava július 30-ig adta kölcsönbe a fehérvári csapatnak. Nem lenne meglepetés, ha a három újonnan szerződtetett játékos közül valamelyik már szombaton bemutatkozna a magyar élvonalban.

Legfrissebb hírek

Légiósok: bejelentették az U-válogatott magyar középpályás szerződtetését

Légiósok
6 perce

Holland ellenfél vár Fucsovicsra a winston-salem-i tenisztorna döntőjében

Tenisz
11 perce

Yohan Croizet: Nincs meg bennem a gyilkos ösztön

Labdarúgó NB I
15 perce

MotoGP: a feledés homályából a rivaldafénybe

Képes Sport
43 perce

Kontra Zsolt 70 éves!

Kézilabda
1 órája

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2 órája

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik