„Ígérem, nyerünk”

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

Noha sok nagy csatát megélt már Stark Péter, a Győri ETO csapatkapitánya, mégis izgalommal várja a DVSC-TEVA elleni összecsapást. A 29 esztendős, 19-szeres válogatott labdarúgó szerint jó mérkőzésre van kilátás, s bár szerinte ezúttal öt gólt nem rúg az ETO, mint a Nyíregyházának, de második hazai meccsét is megnyeri. „Álmunkban sem gondoltuk, hogy öt gólt szerzünk a Nyíregyháza ellen – mondta Stark Péter. – A jó rajt persze jó hangulatot teremtett az öltözőben, ezért optimistán várjuk a Debrecent. Öt gólt nem ígérhetünk, »csak« azt, hogy nyerünk. Szombati ellenfelünk szimpatikus a számomra, de bármilyen nagy is a rokonszenv, megállítjuk a Lokit.” Stark Péter jól ismeri leendő ellenfelét, Igor Bogdanovicsot. Mint mondta, a szerb légiósnak is vannak hibái, de mégis inkább az erényeiről beszél: „Igor Bogdanovics vérbeli profi, akitől, bármelyik csapatban is futballozik, sokat tanulhat az ember. Jó lenne, ha több, hozzá hasonló mentalitású, s tudású külföldi játszana a bajnokságban. Életveszélyes a kapu előtt, ráadásul az előkészítésben is remek, átlagon felüli a kombinatív játéka, kis területen remekül gyorsul és váratlan megoldásokra képes. Bevallom, tőle tartunk leginkább a vendégek közül, de megvan a kellő ellenszer a semlegesítésére.”

Legfrissebb hírek

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
11 perce

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
29 perce

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
36 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a tizedik helyen végzett

Egyéb egyéni
45 perce

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
56 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
1 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
1 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik