Ferguson mint kapitány?

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

Sebastian Coe, a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke érdekes akcióba kezdett: szeretné megnyerni a hazai játékokon induló brit válogatott szövetségi kapitányának Sir Alex Fergusont, a Manchester United menedzserét. A Times című lap szerint a felek már túljutottak az első tárgyalásokon, és a tavaly a BBC-nél az év sportszemélyiségének megválasztott skót közölte, csak akkor vállalja el a feladatot, ha nem kell feladnia manchesteri munkáját. Azt egyelőre nem tudni, hogy Nagy-Britannia milyen csapattal vesz részt az olimpián, hiszen Anglia, Wales, Skócia és Észak-Írország is önálló válogatottal szerepel a különböző futballtornákon. A skótok már elutasították a közös csapat ötletét – ez különösen pikánssá teszi Coe és Ferguson tárgyalásait, hiszen a menedzser is skót. A britek legutóbb az 1960as olimpián indultak labdarúgásban, és biztos, hogy leghamarabb Londonban tehetik meg ezt.

Legfrissebb hírek

Ez ám a büntetés: 94 pontos levonás a román labdarúgásban

Minden más foci
12 perce

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
30 perce

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
36 perce

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a tizedik helyen végzett

Egyéb egyéni
46 perce

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
57 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
1 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
1 órája

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik