Noha a magyar válogatott végzett az ötös számú selejtezőcsoport élén, az olaszországi négyes döntőbe nem jutott be, a negyeddöntőben ugyanis útját állta a Szovjetunió. Ám érdemes még kicsit elmerengeni a kvalifikációs küzdelmek során nyújtott teljesítményen, hiszen ma már nosztalgiával vegyes keserűséggel gondolhatunk arra, hogy az 1966 és 1968 között zajló selejtezők során a dánokat oda-vissza megvertük (6:0, 2:0), a hollandokon is könnyedén túlléptünk (2:2, 2:1) és az NDK-val szemben is pozitív mérleggel zártunk (3:1, 0:1). A csoportban mutatott magabiztos forma azonban a szovjetek ellen kevésnek bizonyult: bár a Fatér – Solymosi – Novák, Mészöly, Szűcs L., Ihász – Göröcs, Rákosi – Fazekas, Varga Z., Farkas J. tizenegy Farkas és Göröcs góljával a Népstadionban 2:0ra legyőzte a „nagy testvért”, a moszkvai visszavágón a Tamást, Komorát és Albertet is felvonultató csapat 3:0-ra kikapott, így elesett az olaszországi tornán való részvétel jogától. Tegyük hozzá, a döntő fázisnak is volt magyar résztvevője: a bronzmeccsen Zsolt István fújta a sípot.
