A Lakers sorozata

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 00:29
Címkék

A franchise történetében 23. alkalommal két számjegyű sikersorozatot épített a Los Angeles Lakers: az arany-lilák tizedik győzelmüket aratták zsinórban, amikor magyar idő szerint péntek hajnalban megverték (106–88) a Miami Heatet. Mondhatni, papírforma-diadal volt, hiszen a liga legutolsója látogatott a nyugati elsőhöz, de mint tudjuk, az ilyen meccsek lehetnek a legnehezebbek az esélyesebb számára – a másik fél felelősség nélkül léphet pályára. Nos, a tavalyelőtti bajnokon ez sem segített, mert a mindegyik negyedet megnyerő Lakers a két legfontosabb mutatóban, vagyis a dobáspontosságban és a lepattanózásban is magasan vendége fölé nőtt. Utóbbi kategóriában külön érdekesség, hogy négyen (a 12-ig jutó Ronny Turiaf, valamint az egyaránt 11-et leszedő Pau Gasol, Lamar Odom és Luke Walton) is tíz fölé kerültek a hazaiak közül – ez a kvartett már önmagában több lecsorgó labdát szerzett, mint a Heat összesen. Nem hiányoztak tehát a jó egyéni teljesítmények, de az meglepetés, hogy a legeredményesebb a mindössze félmeccsnyit a pályán töltő csereirányító, Jordan Farmar lett, aki 24 pontos karriercsúcsot ért el. A Lakers nyomában lihegő címvédő, a San Antonio a Dallast fogadta, és a rangadó izgalmasan alakult. A hazaiak 94–94-nél, alig több mint fél perccel a vége előtt Tim Duncan két büntetőjével ragadták magukhoz végleg a vezetést. A vendégeknek három lehetőségük is volt az egyenlítésre, ám Dirk Nowitzki (kétszer) és Jason Terry is hibázott, ráadásul még egy pontot elért a Spurs (97–94). A mezőny legjobbja a már említett Duncan lett 31 ponttal és 15 lepattanóval.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
7 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
7 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
7 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
8 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
8 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
8 órája
Ezek is érdekelhetik