A legközelebbi példa Lisztes Krisztián előtt az öltözőben mellette ülő Lipcsei Péter lehet.
Az FC Porto légiósa a portugál sztárcsapat egyre elismertebb játékosa volt, amikor 1996 márciusában elszakadt a térdszalagja – csakúgy, mint régi-új klubtársának. S lám, Lipcsei Péter évek óta a Ferencváros meghatározó alakja… Igaz, azóta babonából mindkét lábán a térdéig húzza a sportszárat.
„A huszonnegyedik születésnapomon operáltak, mondhatom, szép kis ajándék volt – emlékezett a Fradi csapatkapitánya. – Fél év után semmi fájdalmat sem éreztem, de csak egy évvel a sérülést követően tértem viszsza a pályára. A játék azonban nem ment úgy, mint előtte: akaratlanul is visszahúztam a lábam, nem vállaltam az ütközéseket úgy, ahogy kellett volna, nehezen lendültem át ezen az időszakon. Úgy éreztem, képes vagyok újra magas szinten teljesíteni, de nem kaptam játéklehetőséget, ezért igazoltam Salzburgba. Hogy mit tanácsolok Krisztiánnak? Három fontos dologra van szüksége az embernek: türelem, türelem, türelem! Neki is magával szemben és másoknak is vele szemben. Négy év nagy idő, de nagyon szurkolok neki, hogy rendben legyen, a szerdai edzőmérkőzésen nem láttam rajta, hogy bármi gondja lenne. Tudom, milyen ez a helyzet, és hogy mindenki azt kérdezi: mi van a lábaddal? Ezért én, bármikor beszéltünk, sohasem tettem fel neki ezt a kérdést. Edzeni, játszani kell minél többet, biztos lesznek holtpontok, de szurkolok neki. Gondoljon bele: négy év szenvedés, rehabilitáció, műtétek sorozata után, a mecscseket csak kívülről nézve sokan feladták volna. Aki ennyit dolgozik azért, hogy újra futballozhasson, tiszteletet érdemel.”
