Jobb, mint Ronaldinho?

Bármilyen furcsa, brazil futballista Angliában eddig még nem futott be olyan látványos karriert, mint – csak néhány nevet kiragadva – Romário, Rivaldo és Ronaldinho Spanyolországban, Zico, Falcao, Cafú és Kaká Olaszországban vagy éppen Ronaldo mindkét országban. Ezt csak azért érdemes rögzíteni, mert az előjelek alapján egy fiatal, szupertehetséges brazil srác hamarosan meghódíthatja a Premier League-et, elvégre a Manchester Unitedet irányító Sir Alex Ferguson nem szokott csak úgy hosszú távú megállapodást kötni tinédzserekkel, márpedig Anderson Luís de Abreu Oliveira esetében erre szánta el magát. A kacifántos nevéből csupán az Andersont használó süvölvényről azt érdemes tudni, hogy Pelé szerint már most, 19 évesen komplettebb futballista, mint Ronaldinho – meg persze mást is.

Például azt, hogy szülővárosa (Porto Alegre) és legelső csapata (Gremio) megegyezik Ronaldinhóéval. A csöpp Anderson ötévesen, 1993-ban került a Gremióhoz, és a 2005-ös bajnokság második felében mutatkozott be a felnőttcsapatban, amely akkor az országos bajnokság másodosztályában szerepelt. Hősünknek öt mérkőzés jutott, ám így is elérte, hogy a klub históriás könyvébe arannyal véssék be a nevét, tudniillik a feljutásért rendezett mérkőzésen az ő gólja katapultálta az élvonalba a patinás klubot. A rivális Naútico tizenegyest hibázott, a végén a Gremiót csupán hét (!) játékos képviselte a pályán, ám egyikük fenomenálisat alakított: Anderson a bal oldalon becsapott két védőt, betört a tizenhatoson belülre, majd a kétségbeesetten kifutó kapust egy pimasz mozdulattal elfektetve eldöntött mindent.

A feljutáson kívül azt is, hogy Európába költözik: az emlékezetes derbire kiküldött portói játékosmegfigyelő ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy az akkor még dróthajú Anderson a világhírű Portóhoz szerződjön

– öt felnőttmeccs ide vagy oda, ez így is lett. Igaz, nem csupán a 2005 novemberében lőtt találata jelentette a referenciát, mert az ugyanabban az évben megrendezett U17-es világbajnokságon ő lett a torna legértékesebb játékosa, noha Brazília „csak” ezüstérmes lett. Egyébként a „csak”-nak is megvan az oka, a döntőben 3–0-ra diadalmaskodó mexikóiak 16 percet engedélyeztek a pályán Andersonnak, akit hordágyon kellett levinni a játéktérről…

Első súlyos sérülését (lábtörés) már a Portónál szenvedte el, ezt leszámítva viszont szép emlékeket raktározhatott el, hiszen ott töltött 18 hónapja során két bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett a kék-fehérekkel.

Így, együttvéve pedig már tekintélyes az eredménysor, érkezett is a Manchester United ajánlata, 2007. július 2-án pedig pecsét került a szerződésre: 17, egyes források szerint 19 millió fontért Anderson öt évre az MU-é.

Noha ebben az idényben gól egyelőre nem szerepel a neve mellett, mindegyik sorozatban (bajnokság, FA-kupa, Ligakupa, Bajnokok Ligája) bemutatkozott, a Wigan elleni 4–0-s bajnokin (két gólpassz, csereként beállva), valamint az Arsenalt az FA-kupában megsemmisítő 4–0 alkalmával egyaránt tündökölt a pályán a szélsőként, középpályásként és csatárként is bevethető, villámgyors, energikus játékos. Utóbbi találkozó után mondta róla Pelé: „Komplettebb futballista, mint Ronaldinho, nagyobb lehetőséget látok benne, mint Cristiano Ronaldóban akkor, amikor ő szerződött a Unitedhez.” S miután Brazília

professzora, azaz a legendás Mario Zagallo is megemelte kalapját („Minden képessége megvan ahhoz, hogy szupersztár vagy még annál is több legyen…”), mi már csak azt az okos következtetést vonhatjuk le, hogy minden idők egyik legjobb edzője, illetve a valaha volt legjobb futballista nem tévedhet – legalábbis egyszerre.