Ferguson külföldre vágyott

Vágólapra másolva!
2008.02.28. 23:43
Címkék

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere beismerte, korábban megfordult a fejében, hogy külföldön edzősködjön, és irigyli azokat a brit szakembereket, akik más bajnokságban is megfordultak. „A Fulhamet irányító Roy Hogdsont nagyon szerencsésnek tartom, mert azt csinálta, ami sokunk fejében megfordult már, külföldön vállalt munkát, így rengeteg tapasztalatra tett szert az évek során – véli a skót. – Emlékszem, Bobby Robson azt mondta, életének legszebb időszaka volt, amikor a PSV-t, a Sportingot, a Portót és a Barcelonát edzette. Korábban sokszor megfordult a fejemben, kipróbálom magam egy másik országban, de azok más idők voltak. Mégiscsak a Manchester Unitedet irányítom, és ilyen kivételes csapat kispadjáról nem áll fel csak úgy az ember.” Ferguson arról is beszélt, hogy a Cristiano Ronaldóhoz vagy Nanihoz hasonló fiatal játékosok rengeteget lendítenek az együttes szekerén, és ez annak köszönhető, hogy a Unitednél olyan környezetbe kerültek, ahol maradéktalanul kibontakoztathatják tehetségüket. Az MU szombaton a kieső helyen álló Fulham otthonába látogat, a papírforma szerint a vendégek a mérkőzés esélyesei, azonban Ryan Giggs, Nemanja Vidics és Patrice Evra játéka is kérdéses.

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
11 perce

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
14 perce

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
29 perce

Rea Barnabás: A Barca a legnagyobb álmom

Kézilabda
48 perce

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Nagy Martin hét lövést védett első svédországi tétmeccsén

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik