Fehér és a magaslatok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.02.23. 19:46
Címkék

Marco van Basten pénteken megállapodott az Ajax vezetőivel, és az Eb-t követő négy évben ő lesz az együttes vezetőedzője. Hogy melyik kupában indul csapata, még nem tudni, de irányt mutathat a vasárnapi, NAC Breda elleni rangadó. Rangadó, mert a két csapat azonos pontszámmal áll a tabella második (Ajax) és negyedik (Breda) helyén. Ráadásul a hazai csapat megnyerte legutóbbi nyolc tétmeccsét, az utolsó négyet 1–0ra. „Most kiegyeznék a négy hárommal is, csak nyerjünk – mondta Fehér Csaba, a NAC középpályása. – Amszterdamban és itthon a kupában már megvertük az Ajaxot, jó lenne a mesterhármas. Van tétje a meccsnek, nem is kicsi, mégis nyugodtan készülhetünk – veszítenivalónk végképp nincs. Valószínűleg úgysem leszünk másodikak a végén, a dobogó is bravúr lenne, de azért most – ha csak néhány pillanatra is – jó lenne a magaslaton is körülnézni.”

Ráadásul a győzelemmel a Breda a PSV-nek is segítene, hiszen az Ajax újabb pontvesztésével végleg látótávolságon kívülre kerülne. „Nem hinném, hogy a PSV-nek szüksége lenne erre, nem szorul rá – riposztozott a korábban Eindhovenben is játszó Fehér. – Így is, úgy is bajnok lesz. Nekünk már az is hízelgő, ha felvetődik, hogy megverhetjük az Ajaxot. Célunkat biztosan elérjük, a kilencedik-tizenkettedik hely közé kellett volna beférnünk, de most már nagyobb az étvágyunk. Főleg a szurkolóinké, akik szerint lassan kötelező lesz az első ötben végeznünk.”

Legfrissebb hírek

Három perc alatt felállva hosszabbításra mentettek a belgák – videó

Foci vb 2026
10 perce

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
33 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
37 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
39 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
40 perce

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
44 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
51 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik