Nem erre készültek

Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék

A Szolnok elleni mérkőzést kihagyta Varga Dániel. A Vasas pólósa ugyanis a hétközi nagyváradi túra alkalmával – a román válogatottal gyakorolt a bajnok – a szállodában rosszul lépett rá a küszöbre, emiatt aláfordult és kificamodott a bokája. Varga sérült testrészét begipszelték, hogy a minél gyorsabb gyógyulás érdekében ne tudja mozgatni. A válogatott játékostól megtudtuk, javul az állapota, de csak a szombat délutáni orvosi vizsgálat során derül ki, vízbe szállhat-e a Domino-Honvéd elleni vasárnapi rangadón, amely mellett Eger– Szeged összecsapást is rendeznek. Kisebb kézsérülése miatt a fiatalabbik Varga testvér, Dénes is kihagyta a pénteki mérkőzést, ő azonban minden bizonnyal játszhat a Kőér utcai derbin.

A Honvéd–FTC mérkőzés szoros első félidőt hozott, ezt követően a Domino a harmadik negyedben nyújtott játékával, ha nehezen is, de hozta a kötelező győzelmet. A mérkőzés többek között két junior-világbajnok, Bisztritsányi Dávid, valamint Marnitz Gergő nagyszerű teljesítménye miatt marad emlékezetes, különösen Marnitz remekelt, öt góljával a mezőny legeredményesebb játékosa lett.

Legfrissebb hírek

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
7 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Nie Höjlund

Kézilabda
10 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
19 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
23 perce

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
33 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
42 perce

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
42 perce

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik