A Celtic új sztárja

Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék

Brian Kerr, az ír válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint Aiden McGeadynek, a skót Celtic 21 éves futballistájának hamarosan klubot kellene váltania. A szakember 2003 és 2005 között dolgozott együtt a nemzeti csapatnál a balszélsővel, és meg van róla győződve, hogy az ifjú titán nagy sikereket érhet el a jövőben. A technikás középpályás játéka egyre inkább beérik, s mostanra Gordon Strachan együttesének egyik húzóemberévé vált. Ha még hozzávesszük, hogy gólérzékenysége, és vonal melletti lendületes megindulásai miatt a portugál Cristiano Ronaldóhoz hasonlítják, elképzelhetjük, milyen tehetséges futballistáról van szó. Kerr azonban úgy látja, hogy a skót bajnokság visszafoghatja a játékos fejlődését. „Amikor egy futballista skót klubban játszik, nehéz megítélni, mennyire jó, tudásáról a nemzetközi találkozókon kaphatunk igazi képet – állítja a szakember. – Aiden nagyszerűen játszott a múlt héten mind a bajnokságban, mind pedig a brazilok elleni barátságos mecscsen. Még fiatal, úgyhogy egyelőre megteszi neki a Celtic, de ha előrébb akar lépni, hamarosan váltania kell.” A Celtic egyébként szombaton 3–0ra megverte bajnokin a Heartsot.

Legfrissebb hírek

„Brunót lehetetlen pótolni” – Rúben Amorim irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
4 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
23 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
52 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik