Nyolc tripla, nyolc vereség

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2008.02.14. 00:05
Címkék

Hosszú idő után először látszott nagy akarás a Miami Heat játékosain, ám hiába a lelkesedés, hosszabbítás után egy ponttal, 114–113-ra kikaptak a Denvertől. A 2006-os bajnok ezzel zsinórban nyolcadik vereségét szenvedte el, legutóbbi 24 találkozójából 23-szor kapott ki. A Nuggets ellen természetesen megvolt a lehetősége a győzelemre, a meccs első felében 14 ponttal is vezetett, és a hosszabbításban is lett volna esélye a sikerre, de az utolsó támadás során Dwyane Wade kísérlete kimaradt. A denverieknek viszont szinte minden összejött; elsősorban J. R. Smith volt elemében, a hátvéd nyolc triplát dobott, vezérletével dolgozta le a Nuggets az említett 14 pontos hátrányt. A hosszabbításra „kiürült a tára”, ekkor Carmelo Anthony játszotta a főszerepet. A Heatből Shawn Marion volt elemében, 23 pontja mellett 18 lepattanót szedett, amivel második Heatmeccsén szezonbeli klubrekordot döntött. Érdekesség, hogy az évad során a Miami ellen is az övé a csúcs, novemberben 24-et szerzett még a Phoenix játékosaként.

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
5 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
6 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
7 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik