Most a lányokon a sor

2008.02.14. 23:14
Címkék

Negyvenegy ország 263 versenyzője jelezte a részvételét a szombaton és vasárnap a Körcsarnokban sorra kerülő Hungária-kupán – tudhattuk meg többek között a viadal csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az Akategóriás Világkupaversenyeket Magyarország és Ausztria „közösen” rendezi, évenként váltva a nemeket, így ezúttal Budapesten a nők, Bécsben a férfiak lépnek tatamira.

A rendezők súlycsoportonként négy dzsúdóst nevezhetnek, a hétvégi rendezvényre összesen tizenhetet, egyedül a +78 kilogrammos súlycsoportban nem lesz magyar induló. A legjobbak közül csak a már kvótás Csernoviczki Éva (48 kg) hagyja ki a megméretést, ott lesz azonban a tavalyi vb-harmadik helyével kvalifikációt szerző Baczkó Bernadett (57) és Mészáros Anett (70), valamint a kvótáért küzdő Perge Ilona (52), illetve Szabó Brigitta (63). Csák József főszervező és női szakágvezető egy érmet remél a versenyzőktől.

A küzdelmek a Körcsarnokban mindennap 10 órától kezdődnek, a belépés ingyenes.

A sajtótájékoztatón Tóth László, a dzsúdószövetség (MJSZ) elnöke és Császári Attila, az adidas kelet-európai marketingigazgatója (nem mellesleg az öttusázók első embere) aláírta a sportszergyártó és a cselgáncsozók közötti támogatói szerződést.

Legfrissebb hírek

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
9 perce

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
10 perce

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
51 perce

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
57 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
1 órája