Még sincs 22-es csapdája

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.02.14. 00:05
Címkék

Gyepes Gábor számára örökre emlékezetes marad 2006. március 25., amikor elkezdődött csaknem kétéves kálváriája. Az angol másodosztályban szereplő Wolverhampton hátvédjeként súlyos térdsérülést szenvedett egy bajnoki találkozón. A 26 éves játékos tavaly áprilisban közös megegyezéssel szerződést bontott klubjával, és Magyarországon folytatta a rehabilitációt. Decembertől a Championshipben vitézkedő Queens Park Rangersnél edzett két és fél hétig, majd a tartalékoknál már játszott is – itt figyelt fel rá a harmadik ligás Northampton, amely január végén szerződtette. Tegyük hozzá, új mesterének nem ismeretlen a magyar játékos, mivel Stuart Gray korábban a Wolvesnál dolgozott segédedzőként. Így történhetett meg, hogy a 22-szeres válogatott védő 22 hónap kihagyást követően kedden ismét pályára lépett, és a 90 perc alatt nem is okozott csalódást a Yeovil ellen. Szépséghiba, hogy a northamptoni együttes 1–0-s vereséget szenvedett.

„Viszonylag jól ment a játék, a párharcok többségét megnyertem, és talán többet mutattam annál, mint ami egy ilyen hosszú kihagyás után várható lett volna. Persze, voltak kisebb hibáim is – mondta Gyepes. – Némi elégtételt érzek, mert a Wolvesnál már sokan leírtak, de én nem adtam fel, és talán most a kétkedőknek is választ adtam. Nehéz időszakon vagyok túl, köszönettel tartozom a családomnak, a barátaimnak, valamint a rehabilitációmat irányító Laurens Ebbennek, akik végig mellettem álltak és segítettek. Természetesen a Ferencváros vezetőinek is sokat köszönhetek, mivel az ősszel megengedték, hogy velük készüljek.”

Legfrissebb hírek

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
12 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
31 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
43 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája