Már most eldőlt a világbajnokság?

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2008.02.14. 00:05
Címkék
A Toyota olasz pilótája, Jarno Trulli szerint bár még el sem kezdődött a szezon, a Ferrari előnye máris behozhatatlan.

Jarno Trulli annak ellenére letörten beszélt a hétfőn befejeződött bahreini teszt tapasztalatairól, hogy kifejezetten biztató eredményeket ért el Toyotájával. Az olasz szerint ugyanis hiába lett kezelhetőbb és jobb a piros-fehér gép, esélye sem lesz arra, hogy dobogóra álljon. A Toyota és a Ferrari hat napon át tesztelt Szahírban, a Bahreini Nagydíj helyszínén, ahol elsősorban a rivális formája aggasztotta Trullit.

„Számunkra a Ferrarik és a McLaren-Mercedesek is utolérhetetlenek, teljesen felesleges dobogós helyekről beszélni – mondta Jarno Trulli, majd kitért a Ferrarira. – A legtöbb, amit ebből a szezonból kihozhatunk, hogy feljövünk a Renault és a BMW szintjére. Lehangoló ezeket az autókat nézni. Ott fékeznek, ahol akarnak, és ott gyorsítanak ki, ahol akarnak. Miközben mi a kipörgésgátló nélkül küzdünk az autóval, ők játszadoznak. Úgy vélem, még a McLarenhez képest is van vagy fél másodperc előnyük. Jó éjt mindenkinek, a vébé még el sem kezdődött, máris véget ért.”

A többi csapat Jerezben tesztel, szerdán ismét 16 pilóta száguldozott Dél-Spanyolországban. A leggyorsabb Mark Webber volt 1:18.628 perces idejével, ennél gyorsabban csak akkor mentek ezen a pályán az előző idény óta, amikor kísérletképpen kipróbálták a slick, azaz teljesen sima felületű abroncsokat. Azaz ez az eredmény akkor is szépnek mondható, ha kevés üzemanyaggal és új gumikkal érte el az ausztrál. Másnak nem sikerült 1:19 alá kerülnie, a Williams pilótái közel jutottak hozzá.

Közben a Nemzetközi Automobil-szövetség jelezte, hogy világméretű kampányt hirdetett „Kelj versenyre a rasszizmus ellen!” címmel a fajgyűlölet ellen. Az áprilisi Spanyol Nagydíjon elindítandó mozgalomra azért van szükség, mert a tavalyi Kínai Nagydíjon, illetve a február eleji barcelonai teszten sértegették Lewis Hamiltont a bőrszíne miatt (igaz, a spanyolok később azt mondták, csak viccelődtek).

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
1 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
5 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
6 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
7 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik