Remek üzletet kötöttek

Vágólapra másolva!
2008.02.12. 22:59
Címkék

A francia bajnokság középmezőnyéhez tartozó Le Mans remek üzletet csinált a japán Macui Daiszuke 2004es igazolásával. A 26 éves középpályás az akkor még a francia másodosztályban szereplő együttessel a 2005–2006-os idényben feljutott az élvonalba, és azóta a csapat meghatározó játékosává vált. Ráadásul a hatszoros japán válogatott játékos nem várt bevételt hoz a konyhára: a Macui nevével ellátott 22-es számú Le Mans-mezből évente csaknem ezerötszáz darabot adnak el, javarészt természetesen az ázsiai ország szurkolóinak körében. Ez jelentős összeggel növeli a francia egyesület bevételét, amely azzal szeretne a szigetországi drukkerek kedvében járni, hogy japán nyelven is hozzáférhetővé tette honlapját. Persze az ázsiai ország médiumai sem tétlenkednek, a középpályás minden rezdüléséről beszámolnak, és a Le Mans valamennyi mérkőzését élőben sugározzák.

Legfrissebb hírek

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
46 perce

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
1 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
1 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
2 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik