Nem Garics György lesz az első magyar futballista, aki más nemzet válogatott mezét húzza majd magára. A Beregszászon született, majd egyetemi tanulmányait Prágában végző Kalocsai Géza 1934-ben a vb-ezüstérmes csehszlovák válogatott keretének tagja volt. A Barcelona legendája, Kubala László a magyaron kívül (akkor még lehetséges volt az ilyesmi) a csehszlovák és a spanyol válogatottban is szerepelt. Puskás Ferenc nem önként mondott le magyar állampolgárságáról, a politika fosztotta meg tőle, s akkor elképzelhetetlen volt, hogy Madridban élve, a kommunista Magyarországot elhagyva folytassa szereplését a meggypiros mezben (amelyben korábban 85 mérkőzésen 84 gólt szerzett!). Meghívták hát a spanyol nemzeti csapatba, amelyben az 1962-es világbajnokság mindhárom csoportmeccsét végig is játszotta, csupán azt kötötte ki, hogy ha a helyzet úgy hozná, nem hajlandó játszani a magyarok ellen. Erre nem is került sor, mert a spanyolok még a negyeddöntő előtt kiestek… Éppen a magyar válogatott kiverésével jutott viszont az 1966-os világbajnokságon a legjobb négy közé a kárpátaljai Szabó József és csapata, a szovjet válogatott. Beca József, ugyancsak szovjet színekben, 1956-ban (!) olimpiai bajnok lett, s a szintén kárpátaljai Rácz László az 1988-as Európa-bajnokságon ezüstérmes Szovjetunió sztárja volt. Az erdélyi Dicsőszentmártonban született Bölöni László 108-szor szerepelt a román válogatottban, s román szövetségi kapitányként a magyar válogatottal is szembekerült 2001-ben, s le is győzte 2–0-ra Bukarestben.
Az ukrán származású Koman Vladimír ügye foglalkoztatja még élénken a szurkolókat.
