Egyiptom berendezkedett a trónon

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
2008.02.12. 22:59
Címkék

Megvédte címét a 26. Afrikai Nemzetek Kupáján Egyiptom, az arab együttes a döntőben 1–0-ra verte meg Kamerunt. A mérkőzés egyetlen gólját Mohamed Abutrika lőtte, mégpedig Rigobert Song hatalmas hibája után. A kameruniak rutinos csapatkapitánya egy kósza labdát kezdett hazafelé terelgetni, de a csereként beszálló, erőszakos Mohamed Zidan megszerezte tőle, az üresen álló Abutrikához passzolt, aki megoldotta a kötelezőt, Carlos Kameni mellett a kapuba gurított.

Érdekesség, hogy a két évvel ezelőtti fináléban is az al-Ahli támadó középpályásáé volt az utolsó szó, ő lőtte be az Elefántcsontpart elleni párharcban a mindent eldöntő, utolsó tizenegyest. Az egyiptomi sikerkapitány, a 2004 óta hivatalban lévő Hasszan Sehata pedig a triplázó ghánai Charles Gyamfi után a második szakvezető, aki egymást követő két tornán vezette győzelemre csapatát (rajtuk kívül más még nem duplázott).

Egyiptom megérdemelten nyerte meg a tornát, különösen az egyaránt négy gólt szerző Abutrika, Amr Zaki és Hoszni Abd Rabu teljesítményét kell kiemelnünk (utóbbi a torna legjobb játékosa lett), no és természetesen a végig nagyszerűen védő kapus, Esszam elHadariét, aki mind az Elefántcsontpart elleni elődöntőben, mind a fináléban nagyot alakított. Tíz olyan játékos van a győztes csapat huszonhármas keretében, aki két éve is részese volt a diadalnak.

A vesztes félnél három játékos maradt le harmadik ANKtrófeájáról (Rigobert Song, az öt góllal a torna gólkirályi címét begyűjtő Samuel Eto’o és Geremi Njitap), míg a kameruniak német mestere, Otto Pfister úgy tűnik, nem tud aranyat szerezni: 1992-ben Ghána kapitányaként már átélt egy vesztes finálét.

Tornagyőzelmével az egyiptomi válogatott „meglépett” az ANK örökranglistáján, hat sikerük mögött a kameruniak és a ghánaiak tisztes távolságban sorakoznak (4-4), a nyolcvanmilliós ország lakossága azonban most még ennél is nagyobb dobást vár a sikerkapitánytól és csapatától – a világbajnoki kvalifikációt, ami 1990 óta nem jött össze a „fáraóknak”.

Legfrissebb hírek

Videó: Szoboszlai góljával és gólpasszával egyeníltett kétgólos hátrányból a Liverpool az MU ellen

Angol labdarúgás
5 perce

Kovács Zsófia nyert felemás korláton a torna ob-n

Torna
8 perce

Újoncként nyerte meg története első svájci bajnoki címét az FC Thun

Minden más foci
19 perce

Nem tudta ledolgozni az első félidőben összeszedett hátrányt a St. Pauli

Német labdarúgás
24 perce

Fontos pont Lille-ben, Negóék bennmaradása lassan biztossá válik

Francia labdarúgás
33 perce

Az Ferencvárosé lett a bronzérem a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
37 perce

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
46 perce

Tóth Alex nélkül is simán nyert a Bournemouth a Crystal Palace ellen

Angol labdarúgás
51 perce
Ezek is érdekelhetik