Hivatalos honlapján értékelte a Tottenhamnél eddig eltöltött száz napját a spanyol Juande Ramos, aki október végén foglalta el a Martin Jol távozásával megüresedő kispadot a White Hart Lane-en. A csapat ekkor nyolc nyeretlen mérkőzést követően kieső helyen állt a Premier Leagueben. „Nehéz volt a kezdet. Az első naptól igyekeztem angolul beszélni a játékosokkal, ez nem is jelentett gondot. Az viszont igen, hogy hozzá kellett szoknom a klub sajátosságaihoz és ahhoz, hogy itt minden felelősség a vezetőedzőé” – fogalmazott az 53 éves tréner.
Érkezésével az együttes sorozatban hat találkozón nem szenvedett vereséget, három hónap elteltével – bár a Manchester United elbúcsúztatta az FA-kupából – versenyben van az UEFA-kupában, hat helyet javítva a középmezőnyhöz zárkózott fel a tabellán, és február végén a Chelsea-vel találkozik a Ligakupa fináléjában. Két héttel ezelőtt, az elődöntő visszavágóján a Spurs 5–1-re győzte le a bajnokaspiráns és örök vetélytárs Arsenalt. „Lenyűgöző volt látni a szurkolók örömét. A játékosok élvezték a futballt, és minden simán ment” – mondta Ramos, aki korábban öt trófeát (a Király-kupát, a spanyol és európai Szuperkupát, kétszer az UEFA-kupát) hódított el a Sevillával.






