Irigység helyett önzőség

Vastag mappa…Vastag mappa…

Van benne anyag, az biztos – tette le az asztalra zöld doszsziéját a PFC-t a 9. fordulót követően átvevő szakember. – Szociometriai felmérés lapul benne, korábban a Ferencvárosnál is elvégeztettem a játékosokkal, akkor is úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy nagy hasznát veszem.

Szabad belepillantani?

Csupán néhány oldalba. A legtöbb csak rám, illetve a kollégáimra tartozik. De tessék, amit megmutathatok, abból kiderül, hogy elemezzük a fizikai, a technikai és a pszichés tulajdonságokat is, mégpedig úgy, hogy a tesztet a labdarúgók töltik ki. Egyrészt magukat, másrészt a társaikat értékelik, ha valamiből, az ilyen analízisből komplett képet kaphat az edző. Nemcsak azt tudja meg, hogy ki milyen gyors, mennyire pengés vagy éppen jónak mondható-e a rúgótechnikája, hanem azt is, hogyan fogadják el a többiek, milyen szerepe van házon belül, bíznak-e benne, kellőképpen motivált-e és így tovább. Szóval egy szakvezető valóban profitálhat belőle.

Hogyan fest a paksi bizonyítvány?

Úgy gondolom, hogy a csapatszellem javításra szorul. Nincs ugyan idegenlégiósunk, ám a Budapestről, Székesfehérvárról, Dunaújvárosból és Szekszárdról érkező futballisták, valamint a helybéliek ötpólusú együttest alkotnak, ezért mihamarabb össze kell rázni a társaságot. Aztán önvizsgálatot kell tartanunk: képesek vagyunk-e a fejlődésre? Szerencsés helyzetben vagyunk, Pakson rendezettek a körülmények, vagyis rajtunk, a szakmai stáb tagjain és a játékosokon múlik, feljebb kapaszkodunk-e a tabellán.

Felteszem, ez a cél.

Az őszi szezont a tizenkettedik helyen fejeztük be, a bajnokság végén nem szeretnénk ezzel beérni. Arra vágyunk, hogy a záráskor az első tízben legyen a PFC.

Ebben benne van, mondjuk, a harmadik helyezés is.

Azért ne legyünk komolytalanok. Ha a középmezőnyben végzünk, elégedetten mehetünk nyaralni. Tegyük hozzá, a klubnak ez a második éve az élvonalban, a szakértők állítják, ez mindig nehezebb, mint az első. Majd meglátjuk, mit hoz a tavasz, de azt leszögezhetem: a Paks nem akar a Stadler vagy a Gázszer sorsára jutni, azon dolgozunk, hogy Tolna megye stabil NB I-es alakulattal dicsekedhessen.

Két-három, sikerrel megvívott meccsel nagyot ugorhatnak, ám ez fordítva is igaz: két-három gyengébb produkció, és máris „életveszélybe” kerülhetnek.

Való igaz, fel és le is vezethet az utunk, de engedtessék meg nekem, hogy azt mondjam: nem nézünk hátra. Reményeink szerint csak előre megyünk – no nem a lenini úton… Egy kedves barátom jóvoltából ismerem a mondást: az önző kizárólag magára figyel, az irigy másokra is. Ez esetben szeretnénk önzők lenni: nem kívánunk senki mással törődni, csakis magunkkal.

Egy kérdés erejéig foglalkozzon a riválisokkal: mit szól a Sopron megszűnéséhez, illetve a leghűségesebb városba készülő REAC módszereihez?

Nem tartom üdvözítőnek, hogy így alakulnak a dolgok. A soproni szurkolókat pedig sajnálom.

Térjünk vissza a Pakshoz: nem öltek milliókat új labdarúgók szerződtetésébe.

Való igaz, nem volt nagy mozgás, de nem is láttuk értelmét, hogy kicseréljük a fél garnitúrát. Persze megtehettük volna, hogy tíz játékostól elköszönünk, tízet pedig igazolunk, azonban egyfelől én nem vagyok híve a nagy jövésmenésnek, másfelől bízunk azokban, akikre eddig is számíthattunk. A szakmai stábban inkább voltak változások az elmúlt hetekben. A szerepköröket tovább pontosítottuk, közvetlen segítőm, Péter Norbert, például, ezt megelőzően halmozta a feladatokat, ám mostantól csak a mellettem elvégzendő munkájára ügyel.

Említhetem Heizler János esetét, ő korábban egyszerre ténykedett kapusedzőként, szertárosként és masszőrként, ugye, mondanom sem kell, hogy ez sok volt a számára. És hadd ejtsek szót még valakiről: Váczi László rehabilitációs edzőként csatlakozott hozzánk, amit talán a legnagyobb erősítésként könyvelhetünk el, tudniillik úgy érti a szakmáját, mint nagyon kevesen. S valljuk be, a mi helyzetünkben nem mindegy, hogy egy megsérülő futballista három nap vagy egy hét után látogathatja-e újra a tréningeket.

Immár tapasztalatból beszélhet: hol könnyebb edzősködni, Pakson vagy az Üllői úton?

Egy trénernek sosincs könnyű dolga. Mindig és mindenütt időzített bombán ül.

Azért Pakson csak nem ketyeg.

Én sem hallom, de tudja, hogy van ez: a nacionálémat nem én írom, hanem a játékosok.