Könnyed bécsi hokibuli

Bábel sem lehetett ilyen zűrös. Ahogy belépett az ember az öltözőfolyosóra jó órával a gála kezdete előtt, millió nyelven folyó csevegésekbe csöppent, plusz rögvest nekiveselkedhetett egy akadályversenynek, merthogy tucatszám álltak az interjúfalak és kamerák a szükséges személyzettel. Ráadásul kerülgetni kellett a stószokba kikészített ütőket, mamutokat, tetézve a szaladgáló sajtós kislánnyal, mígnem elérhetővé vált a 12-es szoba. Itt székelt a külföldi csapat: középen a fehérvári fiúk, a gyümölcsöstál mögött diskuráló lett Guntis Galvins, valamint Palkovics Krisztián,a finn Tomi Sihvonen, az ajtóban meg Ocskay Gábor. Aztán hirtelen feltűnt a mester, az amerikai Ted Sator is, majd a valahol kint bóklászó Tokaji Viktor, közben pedig Kéri Rudolf felszerelés-menedzser, aki láthatólag halmozza a munkákat: az Alba Volán és a magyar válogatott mellett ugyanis a légiós All Star-társulat cuccait is ő rendezgette.

„Hihetetlen nagy megtiszteltetés ez. Egy éve még a nevem sem tudták az osztrákok, most pedig a Villach szertárosa nemcsak nem fintorgott, amikor megkérdezték tőle, hogy mit szólna ahhoz, ha én is jönnék, hanem hatalmas örömmel fogadott” — világított rá Kéri, hogy nemcsak a klubok, hanem a segédemberek között is alakul a respekt.

„Ez a játékosok napja. Taktika sincs, a jókedv a fontos” – összegzett szűkszavúan két interjú között Sator, megjósolva a langyos meccset.

A készülődés közben aztán az is kiderült, hogy az utolsó pillanatban bővült az Alba Volán küldöttsége. Péntek este úgy volt: a Grazban játszó szlovén Ivo Jan tető alá hozta svájci szerződését, s már meg sem jelenik az Albert Schultz-csarnok jegén, aminek megfelelően a vonatkozó rangsorban utána következő – mellesleg az eredetileg is csak néhány szavazattal lemaradó – Toni Sihvonen lép a helyére. Jan aztán nem szerződött sehova – legalábbis egyelőre –, ám Sihvonen addigra megkapta behívóját… Ekkor sütötte el az egyik kolléga érezhető célzással: „A mi emberünk az edző, majd ő megmondja, ki játszik…”

Végül játszottak mind a ketten. Sőt Sihvonen még a sprintversenyben is részt vett, ami érdekes párosítás, elvégre a finn az egész mezőny egyik legöregebbje a maga 36 évével. El is bukta a saját csatáját – Galvins ugyanakkor nyert –, de ez nem jelentett semmi végzeteset, mert a meccs előtti ügyességi számok nem hoztak sem komoly versenyt, sem egyértelmű győztest. A lövőerő mérésekor például a Ljubljana embere, Kevin Mitchell volt a legnagyobb bombázó – a mieink nem szaggatták szét a hálót, pedig lőttek… –, mégis az osztrák társulatnak húzták be a pontot. A gyorsasági program pedig szép csöndben elhalt, mert kezdődött a curling — kövek, felemás tapadó cipők és partvis nélkül, viszont ütővel, korcsolyával és a feladat szokatlansága miatt hirtelen önbizalomhiányban szenvedő hokisokkal.

A mérkőzés maga jórészt olyan lett, mint egy kölyöktalálkozó: a bekkek rendre előzékenyen kikoriztak a képből, a sorok rosszul cseréltek, a kapusok meg legtöbbször liszteszsákként dőltek – hacsak nem jutott eszükbe, ők profik, s ilyenkor fekve is lehalászták a pakkot a pipából.

Egy szó, mint száz: jó buli volt ez. Annak is szánták.